Újabb elbocsátási hullám jön a Telusnál

600 munkahely kerülhet veszélybe idén.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat – írta az economedia.ro a cég szolgálati közleménye alapján.

Az idén a Telus romániai leányvállalata már elbocsátott 300 alkalmazottat.

A most bejelentett elbocsátásokra július és október között kerül sor. Valamennyi érintett egyazon, a megrendelő által lemondott projekten dolgozik.

„A következő hónapokban az ügyfelünk kérésére, az új beszállítói stratégiája miatt, le kell állítanunk a műveleteinket. (…) Ez az ügyfél romániai projektjének valamennyi tagját érinti, mivel a munkaerőt összhangba kell hoznunk az ügyfél megváltozott üzleti igényeivel” – indokolta a lépést a cég közleményében, amelyet a gazdasági portál idéz.

A torontói és a New York-i értéktőzsdén jegyzett vancouveri székhelyű Telus Digital digitális, mesterséges intelligencián alapuló, adat- és kiberbiztonsági szolgáltatásokat nyújt. Romániában 2012 óta van jelen, amikor felvásárolta a CallPoint New Europe SRL-t.

A romániai leányvállalatnak 2024-ben közel 2500 alkalmazottja volt, és 378,543 millió lej (mintegy 26 milliárd forint) árbevétel mellett 28,387 millió lej (mintegy 2 milliárd forint) nettó nyereséget ért el.

Romániában az utóbbi másfél évben egy sor számítástechnikai nagyvállalat hajtott végre csoportos létszámleépítést: az Oracle mintegy 400 embertől, a High Tech System & Software 330, a TRW Automotive Safety System 170, a Bitdfender pedig 150 munkatársától vált meg.

(MTI) 

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo