Új autómegosztó jön Budapestre

Még ebben az évben megkezdi működését Budapesten a We share, a Volkswagen és a Skoda autómegosztó szolgáltatása.

Ezzel az eddigi háromról négyszereplősre bővül a fővárosi autómegosztási piac - írta a Világgazdaság.

A We Share, amely kizárólag elektromos autókból álló flottájával tavaly júniusban kezdte meg szolgáltatását Berlinben, Budapesten kívül még hat európai városban terjeszkedik az idén: tavasszal tervezi a megjelenést Hamburgban és Prágában, majd Párizsban és Madridban, a bővülés következő szakaszában pedig a magyar főváros mellett Münchenben és Milánóban lép piacra. A hét városban összesen 8400 elektromos autót állítanak forgalomba a tervek szerint.

depositphotos.com

Michael Fischer, a cég szóvivője a Világgazdaságnak elmondta, hogy a részleteket - a percdíjakról, a flotta darabszámáról és üzemeltetőjéről - legkorábban az indulás előtti hetekben ismertetik. Hozzátette, hogy Budapesten egy sikeres koncepciót kívánnak megvalósítani, amely enyhít a város közlekedési nehézségein.

Budapesten jelenleg három autómegosztó (carsharing) szolgáltató van jelen, a Mol Limo, a GreenGo és a Drive Now.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo