Turizmus: ilyen jó még sose volt?

Újabb rekordévet vetít előre a Szallas.hu első negyedévre vonatkozó elemzése, miszerint a tavalyinál is nagyobb mértékben – mintegy 11,7%-kal – bővült a belföldi turizmus. Ebben fontos szerepe volt a három hosszú hétvégének, melyeken a wellness-szállodák kerültek főszerepbe. Tavalyhoz képest a SZÉP-kártya költés is jelentősen emelkedett, míg a hazai úti célok közül Budapest, Eger és Gyula lépett a dobogóra.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A foglalások átlagos hosszát tekintve a három éjszakára szóló belföldi pihenések ugrottak meg leginkább, közel másfélszeresére 2015 első negyedévéhez képest. „Ez elsősorban annak köszönhető, hogy szemben az előző évvel, 2016 első három hónapjában háromszor annyi volt a kikapcsolódással tölthető hosszú hétvégék száma” – magyarázta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója. A tél végi és kora tavaszi hidegek ellen az utazók közel fele a wellness-szállodák gőzfürdőibe menekült, melyeknek többnyire a 3-5 csillagos hotelek adtak otthont. A foglalások átlagértékét elemezve 20 százalékkal bővült a pihenésre és szállásra fordított összeg. „Ez a növekedés csak részben magyarázható azzal, hogy a magyarok a wellnessezésnek teret adó drágább szállásokat keresték, érvényesülni látjuk az idei évre jósolt 4-5 százalékos áremelkedést is” – tette hozzá Szigetvári József.

Kép:Pixabay

Már most felfutott a SZÉP-kártya

A turisztikai piac szereplői számára az év eddigi legtelítettebb napja március 12-ére esett, a négy napos szünetet rekordszámban nyitották a magyarok egy kiadós pihenéssel. Ennek is betudható, hogy az első negyedévben közel 80 százalékkal többen, ráadásul nagyobb értékben fizettek SZÉP-kártyával, mint tavaly. „A következő időszakot tekintve a SZÉP-kártya felhasználás tetőzni fog, hiszen május 31-éig válthatók be a 2014 során feltöltött összegek” – mondta el Szigetvári József, aki hozzátette, ennek a juttatási formának az év minden időszakában meghatározó szerepe van a belföldi turizmusban. Eltörlése szinte biztosan megtorpanásra kényszerítené a szektor fejlődését - mivel évi 130 milliárdot kaszál az állam a kidobásra ítélt elemeken.

Más cégeknek adhatjuk a pénzt, amit nem nyaraltunk el
A dolgozóiknak SZÉP-kártyát adó cégek dönthetnek úgy, hogy a kártyán megmaradt pénzekről lemondanak a belföldi turizmus élénkítése javára - egy új rendelettervezet szerint.
A tél városai a határon innen és túl

Bár a települések toplistájának első két helyét idén is lefoglalta magának Budapest és Eger, mellettük csak a tavaly negyedik helyen álló Hajdúszoboszló tudta megőrizni pozícióját. Míg az előző évi harmadik helyezett Pécs, és a tőle nem sokkal lemaradó Debrecen is hátrébb csúszott a kedveltségi listán, addig Gyula a tavalyi kilencedikről a harmadik helyre ugrott idén. Hévíznek és Siófoknak is sikerült betörnie a 10 leglátogatottabb település közé.

„Az évnek ebben a szakaszában nem meglepő, hogy a fővárosi régió tör az élre a megyék rangsorában, ugyanis a vendégforgalom közel negyede is Pest megyében koncentrálódik, melyet Eger otthona, Heves megye követ” – magyarázta Szigetvári József. Miskolctapolca eddigi sikere fellendülést hozott a megyének is, így Borsod-Abaúj-Zemplén idén már a dobogó harmadik fokáról várja a további foglalásokat és látogatásokat.

A Szallas.hu elemzése alapján a határon túlra a síelés és városnézés szerelmesei indultak útnak leginkább. Szlovákia és Lengyelország síparadicsoma, Donovaly és Zakopane bizonyult a két legvonzóbb úti célnak, míg Krakkó és Prága magával ragadó szépsége és közelsége is nagy számban vonzotta a magyar utazókat.

Félmillió euró turisztikai munkahelyteremtésre
Az Európai Bizottság ötszázezer eurót biztosít Ujhelyi István munkahelyteremtő javaslatához. Újhelyi még 2015-ben nyújtotta be a brüsszeli testülethez a „Youth on the SPOT – Special Partnership On Tourism” nevet viselő programot, amely a turisztikai szektor munkahelyteremtő képességére támaszkodva kíván enyhíteni az európai tagállamokat egyre jobban fojtogató ifjúsági munkanélküliségen - írta a Turizmus.com. Jelenleg 5,4 millió fiatal próbál eredménytelenül munkához jutni a kontinensen. A magyar politikus által benyújtott projekt az európai döntéshozók és a turisztikai szektor képviselői között szorgalmaz speciális együttműködést, amely a programnak köszönhetően minőségi és fenntartható munkahelyeket, szakmai képzéseket és gyakornoki helyeket biztosít a turisztikai ágazatban. A „pilot program"-hoz a brüsszeli testület ötszázezer eurót rendelt, ezt a keretösszeget lehet mostantól pályázati úton lehívni a huszonnyolc uniós tagállam érintett szervezetei, vállalkozásai által. A pályázatok benyújtásának határideje júniusban jár le, az ágazati szereplők által vállalt teljesítések időtartama pedig legfeljebb másfél év lehet. Ujhelyi István hangsúlyozta, hogy a turizmus az egyetlen gazdasági szektor, amely a válság ellenére is képes volt a növekedésre, és amely Európában és Magyarországon is 10 százalékkal járul hozzá az unió, illetve az ország GDP-jéhez. További információk és a pályázat ITT elérhető

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo