Több mint 400 ezren perelnek a Volkswagen csalása miatt

A Volkswagen dízel-autóinak német tulajdonosai kártérítésért készülnek perelni a kormányt, mert az nem akadályozta meg a konszern csalásait.

Szeptember végén kezdődik a braunschweigi bíróság előtt a Fogyasztóvédő Szervezetek Szövetségének minta-pere, amelyhez kereken 430.000 VW dízelautó tulajdonosa csatlakozott. Kártérítést igényelnek a konszerntől azért, mert az hamis adatokat adott meg kocsijaik károsanyag-kibocsátásáról. Mint emlékezetes, az autókba szoftvereket telepítettek, amelyek kikapcsolták a szűrőberendezést és a kocsik a megengedett káros-anyag mennyiség sokszorosát bocsátják ki.

Az egyik ügyvédi iroda, amely több, mint 15.000 autóst képvisel, a szövetségi közlekedésügyi miniszternek küldött levélben rámutat: „Az állam túl gyakran félrenézett, bűncselekmény támogatása pedig magában bűncselekmény.”

A jogászok szerint már régen nyilvánvaló, hogy az állam részese volt a dízel-botrány kibontakozásának.
Nem figyeltek fel a manipulációkra, jelentős kételyek ellenére engedélyezték a kocsik gyártását, nem vették figyelembe az uniós irányelveket. A szaktárca és a Szövetségi Járműhivatal, írta a Der Spiegel bizonyíthatóan hanyagul és elégtelenül gyakorolták ellenőrzési és felügyeleti jogaikat a Volkswagen s az Audi mellett a Daimler kocsijainál is, érvelnek az ügyvédek. A hatóságok törvénysértő módon nem adták ki azokat az információkat, amelyek a károsultaknak segíthetnek érdekeik érvényesítésében. Üzemi titkokra hivatkoznak, ám egy nem-engedélyezett berendezés nem tekinthető annak.

A keresetek azt is célozzák, hogy az államot az ügyben a jelenlegi határidő lejárta, 2021 vége után is lehessen perelni. Még fontosabb, hogy a károsultak megkaphassák a gyártók elleni perekhez szükséges adatokat a konszernektől. Azokat jelenleg csak külön,a közigazgatási bíróságon folyó bonyolult perekben, az információszabadságra vonatkozó törvény alapján lehet megszerezni.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo