Több exportőr fordulhat az Eximbankhoz

Számos ponton módosultak az elmúlt időszakban az Eximbankra és a MEHIB-re vonatkozó rendeletek. A változások 2015. augusztus 31-ével léptek hatályba, így az Eximbank immár a pénzügyi vállalkozások részére is nyújthat közvetlenül is refinanszírozást.

Kép: MTI

Az Eximbank és a MEHIB fő feladata, hogy a magyar exportőrök és beszállítóik számára hatékony finanszírozási és biztosítási konstrukciókat szolgáltasson. A napokban hatályba lépett jogszabály-módosítás révén, a huszonegy hazai hitelintézeti partner mellett – amelyek közreműködésével az elmúlt három évben folyamatosan bővült az Exportélénkítési Hitelprogram (EHP) – az Eximbank immár a pénzügyi vállalkozások részére is nyújthat közvetlenül is refinanszírozást.

Az Eximbank által nyújtott úgynevezett vevőhitelek kapcsán is több módosítás segíti a hazai vállalkozások exporttevékenységét. Vevőhitel-konstrukciók esetén az Eximbank a magyar exportőr vevőjének nyújt – közvetlenül vagy közvetve – éven túli hitelt, jellemzően a MEHIB biztosítása mellett. A külföldi vevőnek nyújtott hitel folyósításakor – az export igazolt teljesítése után – az Eximbank az exportőrnek fizeti ki az áru, szolgáltatás ellenértékét. A magyar cégek érdekében finanszírozási termékeik már nem csak exportőröknek, hanem beszállítóknak is elérhetők. Itt talál részleteket.

A jogszabály-módosítással egy dinamikusan jelentkező nemzetközi piaci igényre tud reagálni az Eximbank a vevőhitelek rugalmasabb kezelésével és a külkereskedelmi szerződés fogalmának bővítésével, különösen azokban az esetekben, amikor több ország exportőre közösen valósít meg egy-egy komplex beruházást, illetve egy fővállalkozó és több, különböző országbeli alvállalkozó, beszállító kapcsolódik össze egy projekt keretében.

A hazai szabályozás eddig a számvitelileg elkönyvelt exportárbevételt tekintette exportnak, ami a klasszikus külkereskedelmi ügyletre (egy exportőr – egy vevő) kialakított fogalom. A jogszabály-módosítások további előrelépést jelentenek, hiszen az Eximbank immár akkor is részt tud venni egy ügylet finanszírozásában, ha egy magyar vállalat a termékét vagy a szolgáltatását a külföldi anyavállalatán, vagy egy külföldi fővállalkozón keresztül értékesíti a külföldi vevőjének.

Új lehetőségek exportőrök és beszállítóik számára
Az Eximbank (EXIM) hatékony finanszírozási együttműködésre törekszik a hazai hitelintézetekkel, hogy a magyar exportőrök minél szélesebb körben juthassanak az exporttevékenységet támogató, kedvező kamatozású forrásokhoz. Elindult a két éven belüli futamidejű, kedvezményes kamatozású új rulírozó finanszírozás.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo