Tényleg kell az Ön cégének kockázati tőke?

Ma Magyarországon sok forrás áll a vállalkozások rendelkezésére, ám egyik sem olyan ismeretlen terület a legtöbb vállalkozó számára, mint a kockázati tőke. A pénzügyi befektetők másként gondolkodnak, mint a vállalkozók, ezért fontos megismerni az ő motivációikat is – hangzott el a BKIK és a Piac & Profit közös rendezvényén.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

„Ne egy induló vállalkozás keressen kockázati tőkét” - mondta Zséger Ádám, az X-ventures Zrt. vezető munkatársa a Piac & Profit és a BKIK közös rendezvényén. „A vállalkozó jellemzően úgy gondolkozik, hogy neki van ötlete, amivel sokat lehet keresni, ehhez neki csak egy kis pénz kell, onnan majd intézi a dolgokat, és alapvetően érzelmileg kötődik a cégéhez, ezzel szemben a pénzügyi befektető pénzt akar keresni, és mivel kívülről szemléli a céget, így sokkal racionálisabban szemléli a vállalkozást, mint a cégvezető” – hangsúlyozta Zséger Ádám. (Azt is fontos tudni, hogy mitől válik vonzó befektetési célponttá egy cég!)

Mit keres a befektető?

A legtöbb alapkezelő nem a saját tőkéjét fekteti be, így elsősorban a tőke tulajdonosainak érdekeit tartja szem előtt. A lehető leggyorsabban akarnak a lehető legnagyobb nyereséget a lehető legkisebb kockázat mellett elérni. Ezért a befektetőt nem az érdekli, hogy három-négy-öt év múlva mennyi nyereséget tud kiszedni a cégből osztalékként, hanem az, hogy mennyiért értékesítheti a kiszállásnál a tulajdonrészét. Ezért elsősorban a gyors növekedési potenciával rendelkező cégeket keresik. Ez egyben a kockázati tőke egyik árnyoldala is: a vállalkozó hiába akar hosszú távon építkezni, a pénzügyi befektető viszont néhány év múlva ki fog szállni és addig a lehető legtöbb osztalékot kiszed a cégből. „Ezért alaposan végig kell gondolnunk, mielőtt egy pénzügyi befektetőt hívunk be a vállalkozásunkba” – mondta a szakértő.

Ne az államtól várjuk a csodát!
Akkor lesz Magyarországon fejlődő, virágzó startup világ, ha lesznek vállalkozók és elterjed a modern vállalkozói kultúra. Ne az államtól várják a magyar innovátorok a megfelelő startup világ létrehozását, ám a kormányzatnak megvannak az eszközei arra, hogy katalizátorkén virágzó startup ökoszisztéma létrejöttét segítse, részben pályázati pénzeken keresztül – hangzott el a BKIK és a Piac & Profit közös „Te is lehetsz startup” konferenciáján.
Mit nyújt ezért a befektető?

Ezért azonban a befektető tőkét ad, és a vállalkozás kockázatát is megosztja a vállalkozóval. „Mivel benne van a cégben a pénze, az ideje, így nem csak forrást, hanem szakmai támogatást, tanácsadást és komoly kapcsolatrendszert is a cégvezető rendelkezésére tudja bocsátani” – hangsúlyozta a szakember, aki viszont arra is felhívta a figyelmet, hogy a vállalkozó a kockázati tőke bevonásával elveszíti a függetlenségét. „Megjelenik egy tulajdonostárs aki bizony bele fog szólni a dolgokba” – mondta Zséger Ádám.

Fő a bizalom

A szakember szerint ezért az együttműködéshez elengedhetetlen, hogy a befektető és a vállalkozó között kialakuljon a bizalom. „Ehhez azonban megfelelő átláthatóságot kell biztosítani, őszintén a befektető elé kell tárni a cég helyzetét, készítsünk reális üzleti tervet. Ha a bizalom megvan, akkor az az olyan hullámvölgyeken is átsegít minket, amikor a vállalkozásnak éppen nem megy a legjobban” – vélte a szakértő.

Mit tanulhat egy kisvállalkozás egy startuptól?
Habár sokan gondolják azt, hogy a startupok térhódítása nem más, mint egy felkapott trend, a menedzsmentszemlélet és a cégvezetés területén sokat tanulhat egy már működő kisvállalkozás is – hangzott el a BKIK és a Piac & Profit közös konferenciáján.

Véleményvezér

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo