Százezreket spórolhat a működésén egy cég, ha betartja ezeket a tanácsokat

Míg korábban egyértelműen az innováció egyik meghatározó lépése volt, ha egy cég az informatikai rendszerét felhőalapúra helyezte, a jelenlegi gazdasági helyzetben ez már költségcsökkentés szempontjából kerül előtérbe. Az informatikai rendszer és működési háttér újragondolásával, hatékonyabbá tételével ugyanis akár milliókat is spórolhat éves szintegy egy vállalkozás.

A rendszeres költségek átvizsgálása, optimalizálása kulcskérdés

Az informatikára fordított büdzsével szorosan összefüggő rendszeres kiadások például az internet, a mobiltelefon, az irodai telefonálás költsége, a nyomtatóbérlet- és szervíz, de a rendszergazda díjazása is vagy a programlicencek is. 

„Ezeknek a díja évről-évre változik és változhat, érdemes felülvizsgálni, hogy ugyanaz a szolgáltatást esetleg hűségidő módosítással, vagy régi ügyfélkedvezménnyel olcsóbban elérhető-e. Vagy ugyanazért a költségért kaphat-e a vállalkozás jobb, bővített szolgáltatást.” – tette hozzá Juhász Viktor.

Ehhez persze végig kell nézni a bejövő számlákat, a szakértői tanácsokat érdemes meghallgatni, átvizsgálni a karbantartási és előfizetési szerződéseket. Időigényes munka, de megéri a hatékonyságnövelés és költségcsökkentés érdekében.

Szoftverkörkép és felhőkérdés

A negyedik lépés átnézni, hogy milyen szoftverekkel dolgozik a vállalkozás. Milyen például a számlázóprogram, vagy milyen egyéb szoftverek érhetőek el a piacon, amik hatékonyabbá, olcsóbbá tehetik a működést. Ehhez javasolt külső tanácsadó igénybevétele, aki abban is segít dönteni, hogy érdemes-e például „felhőbe költözni” a saját szerverfenntartás helyett.  

„Ez a kérdés most különösen aktuális az energiaárak növekedése miatt. Míg eddig elsősorban azért került fókuszba a felhőbe költözés, mert valóban egy innovatív megoldás és bárhonnan elérhető, így kényelmes a munkatársaknak. Mára ez a lépés költségszempontból válik egyre fontosabb kérdéssé. A saját szerver valójában egy nagyon drága megoldás. A gép költsége csak a kezdet, ehhez jönnek az üzemeltetéshez kapcsolódó díjak és az áramfogyasztás. Utóbbi a jelenlegi gazdasági helyzetben szinte megjósolhatatlan mennyibe fog kerülni” – hangsúlyozza Juhász Viktor.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo