Szabad a madárka: Elon Musk máris kirúgásokba kezdett

 Elon Musk csütörtök éjjel átvette a Twitter irányítását, és azonnal menesztette a vállalat vezérigazgatóját, pénzügyi igazgatóját és jogi vezetőjét - jelentették hírügynökségek a közösségi médium eladását ismerő belső forrásokra hivatkozva.

A névtelenül nyilatkozó források nem erősítették meg, hogy az eredetileg 44 milliárd dollár értékű megállapodás jogi adminisztrációja lezárult, de azt elismerték, hogy Musk átvette a vállalat irányítását, és menesztette Parag Agrawal vezérigazgatót, Ned Segal pénzügyi igazgatót és Vijaya Gadde jogi igazgatót.

Pár órával később Musk azt írta a Twitteren, hogy "szabad a madárka", amivel a cég logójában szereplő kék madárra utalt.

A menesztések pár órával azelőtt történtek, hogy lejárt a Delaware állambeli bírónő által szabott pénteki határidő a megállapodás befejezésére, aki ellenkező esetben bírósági per megindításával fenyegette a feleket.

Habár az elbocsátásokat villámgyorsan végrehajtották, a személyi változások nem voltak meglepőek; a Tesla vezérigazgatója várhatóan számos hasonló lépést hajt még végre a Twitternél.

Musk már áprilisban összeütközésbe került Agrawallal, közvetlenül azelőtt, hogy eldöntötte: ajánlatot tesz a vállalat megvásárlására - legalábbis ez derült ki a bírósági dokumentumokban található sms-üzenetekből.

Musk ekkoriban bírálta Gadde-t is a Twitteren, amelyet követően a vállalatnál 11 éve dolgozó jogi igazgató számtalan másik Twitter-felhasználótól kapott rasszista és nőgyűlölő üzenetet a mikroblogon, illetve sokan követelték Musktól a jogász menesztését.

Musk célja, hogy a változtatásokkal növelje a Twitter-felhasználók számát és a vállalat bevételét.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo