Sok volt a hiba, súlyos bírságot kapott az egyik biztosító

Az MNB vizsgálata nyomán összesen 150 millió forint bírságot rótt ki az Uniqa Biztosító Zrt.-re, többek között életbiztosítások értékesítését érintő hiányos ügyféltájékoztatás, egyes termékek szerződési feltételei, gépjármű-kárrendezés, valamint az informatikai biztonság nem megfelelősége miatt.

Több szempontból sem bizonyult megfelelőnek az ügyfelek tájékoztatása például azok számára, akik a biztosítónál már meglévő megtakarítási jellegű életbiztosításuk mellé új, hasonló jellegű szerződést kötöttek, és a korábbi szerződésüket visszavásárlással megszüntették vagy annak díjmentesítésére, illetve díjszüneteltetésére került sor. Emellett jogszabálysértést állapított meg a vizsgálat az ügyfelek szerződéskötést megelőző tájékoztatását szolgáló kiemelt információkat tartalmazó dokumentum, az alkalmassági nyilatkozat, a termékismertető tartalma, valamint kgfb esetén a károsultak számára nyújtott tájékoztatás kapcsán is.

Hiányos volt az Uniqa Biztosító panaszkezelési szabályzata, nem válaszolták meg minden esetben határidőben az ügyfélpanaszokat, illetve nem teljeskörűen tájékoztatták a fogyasztókat a panasz elutasítása esetén a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekről.

A jogsértések miatt a jegybank 100 millió forint felügyeleti, illetve további 50 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Uniqa Biztosítóra, s kötelezte azt a jogszabályszerű működésre. A biztosítónak a legtöbb megállapítással összefüggően 2023. szeptember 30-ig kell adatot szolgáltatnia az MNB-nek a jogsértések megszüntetésére tett intézkedéseiről.

A bírság kiszabása kapcsán súlyosító körülménynek számított egyebek közt, hogy a nyilvántartási és ellenőrzési rendszerek hiányosságai több esetben jogsértő gyakorlathoz, az ügyfelekkel való nem elégséges kapcsolattartáshoz vezettek, illetve, hogy a kgfb-állománykezelés problémái (a kapcsolódó adatszolgáltatások miatt) az egész hazai kgfb-piacra kihathattak. A panaszkezelést érintő problémák az ügyfelek alapvető fontosságú, jogérvényesítéshez fűződő jogát érintették. Enyhítő körülménynek számított, hogy az Uniqa Biztosító már a jegybanki vizsgálat során számos korrigáló intézkedést hozott, illetve adott számot azok tervéről.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo