Sárgára festetnék az Uber autókat is

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) honlapján nyilvánosságra hozta a személytaxi-szolgáltatás szabályait, a leendő Uber-sofőröknek szánt tájékoztatás a gépkocsivezetőkkel és a járművekkel kapcsolatos feltételeket egyaránt ismerteti.

Kép: Uber

A hatóság felhívja a figyelmet egyebek között arra, hogy a tevékenység végzéséhez szükség van személytaxi-igazolvány kiváltására, valamint sárga alapszínű rendszámra is. A sofőröknek a legális munkavégzéshez be kell tölteniük a 21. életévüket, valamint legalább kétéves "B" kategóriás jogosítvánnyal kell rendelkezniük, feltétel a pályaalkalmassági vizsga második kategóriájának elvégzése - olvasható az NKH oldalán.

Uber-hatás: nem kell félnetek jó lesz
Akár tetszik, akár nem, mostanában elképzelhető, hogy a semmiből bukkannak fel a versenytársak, a technológiai fejlődés az üzletmenetet is átírja, a szabályozók pedig csak kapkodják a fejüket. Ezzel a trenddel lehet szembemenni – csak nem érdemes.
A kocsik életkora nem haladhatja meg a 10 évet, legalább EURO IV-es környezetvédelmi osztályba sorolással. A hatóság felhívja a figyelmet arra is, hogy a járműben fel kell tüntetni a viteldíjakat, valamint el kell helyezni egy "taxi szabadjelző" berendezést. A hivatal budapesti viszonylatban többletfeltételeket is megfogalmazott. Ezek értelmében fix hatósági árat kell alkalmaznia az Uber-nek, kötelező lesz a járművekben a bankkártyaterminál, valamint az új szabályozás értelmében a sárga alapszín is.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára korábbi tájékoztatása szerint március végén, április elején hatályba lép az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy a taxisokkal szemben támasztott személyi és tárgyi feltételeket be nem tartó Uber-taxisok gépkocsijáról egy esetleges ellenőrzés során az intézkedő levegye a rendszámot, vagyis a gépkocsit kivonja a forgalomból.

Az Uber a múlt héten sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra álláspontját, amely szerint az Uber nem taxi, hanem egy technológiai rendszer, voltaképp egy informatikai cég, amely olyan online piacteret üzemeltet, amelyen keresztül különböző jellegű szolgáltatások működnek. Hangsúlyozták: nem rendelkeznek diszpécser-központtal, droszttal, a fuvar fizetése nem készpénzben, hanem elektronikusan történik.

Az Ubertől a bevándorlókig tart a megosztás gazdasága
A magányos ISIS-terrorista, a biztonságos életkörülményeket kereső migráns, a lakását bérbe adó vagy a kocsiját megosztó polgár ugyanazon spektrum más-más pontjain húzódnak meg. A P2P új techarzenálja forradalmasítja a gazdaságot, a társadalmat és a magánéletünket.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo