Pár milliárdot még elkölthetnek a dolgozók május végéig

Több mint 4,3 milliárd forint idén május 31-én lejáró, 2016-ban kapott juttatás van még a Széchenyi Pihenőkártyákon. A fel nem használt pénzek automatikusan visszakerülnek a befizető munkáltatók bankszámláira.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

 

Az OTP által kibocsátott SZÉP-kártyákra 2016-ban feltöltött 77,2 milliárd forintnak több mint a 95 százalékát április közepéig már felhasználták. Így 243 ezer dolgozónak több mint 3,3 milliárd forintot kell még elköltenie május 31-ig.

Az év első három hónapjának eredményeiről Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Bank cafeteria üzletágvezetője elmondta: január–márciusban közel 25 milliárd forint feltöltés érkezett az OTP SZÉP-kártyákra, ez mintegy 12 százalékkal haladja meg a tavalyi év azonos időszakának eredményét.

A K&H Banknál közel 460 millió forint lejáró összeg van a SZÉP-kártyákon. Az összeg legnagyobb része a szállás zseben található, ezt követi a vendéglátás és a szabadidő zseb. Idén az első negyedévben közel 2 milliárd forintot költöttek a kártyabirtokosok, a vendéglátás alszámláról fizették ki a legtöbbet, ezt követi a szálláshely, majd a szabadidő alszámla – írták.

Ezek a juttatások kapták a kétharmadot
A munkavállalók a SZÉP-kártya, a készpénzfizetés és az Erzsébet-utalvány mellett döntöttek, amikor a cafeteria-juttatások közül választottak – derül ki a BDO Magyarország adataiból.
Az MKB SZÉP-kártyákon április közepén 42 700 munkavállalónak van lejáró egyenlege a 2016-ban nyújtott 13,6 milliárd forint munkáltatói juttatásból. Másfél hónappal a lejárat dátuma előtt 587 millió forint vár felhasználásra, amely 4 százaléka az eredeti keretnek. Ez átlagosan fejenként 13 700 forint – közölték.

Az alszámlák közül a szálláshelyen 239 millió forint, a vendéglátáson 206 millió forint, míg a szabadidőn 142 millió forint az elköltésre váró összeg. A kártyákon maradt összeg az elmúlt években átlagosan 5-6 ezer forint volt fejenként az MKB Banknál.

A kártyakibocsátók május végéig folyamatosan figyelmeztetnek a közelgő határidőre, és közölték azt is: a határidőig történő felhasználásnak kedveznek a közelgő április végi és május 1-jei 4 napos, illetve a május 21-i 3 napos hosszú hétvégék.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo