Olajmaffiát fogott a NAV

Közel 800 millió forint kárt okozó körbeszámlázásos áfacsalást lepleztek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai. Az ipari olaj forgalmazásához köthető, "maffiaszerű" csalássorozat 20 céget érint, s a bűnszervezet négy vezetője, irányítója már előzetes letartóztatásban van.

Belebuktak az olajbuliba - Kép: Pixabay

Lengyel Tibor pénzügyőr ezredes, a NAV Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának vezetője szerint az okozott kár biztosítására az adóhatóság mintegy 600 millió forint értékben zárolt egy termelőüzemet, továbbá bankszámlákat, 34 autót és 126 hektár nagyságú területtel ingatlanokat. Az ezredes tájékoztatása szerint a körbeszámlázásos adócsalást nyolc hónapja adóellenőrök fedték fel, s jelzésük alapján indult nyomozás a 2011-ig visszanyúló ügyben, amelynek tisztázásába a NAV információtechnológiai csoportja is bekapcsolódott.

Az adó- és bűnügyi, valamint a vám- és pénzügyőri igazgatóság munkatársai 22 helyszínen tartottak egyszerre házkutatást, így egy mátészalkai, illetve több Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és budapesti cég székhelyén, valamint cégvezetők lakásain. A nyomozók számítógépeket és 26 ezer oldalnyi iratot foglaltak le, míg a információtechnológiai csoport munkatársai több, mint 5 ezer terabyte adatot mentettek le.

Itt a naptár, amelynek segítségével az Ön vállalata elkerülheti a büntetést!

Az ügyet felfedő revizoroknak a jelentős, évente 11-12 ezer tonna ipari olajat feldolgozó cég üzleti partnerei lettek gyanúsak. A partnercégek ugyanis szinte a semmiből tűntek fel, minden gazdasági tevékenységi előélet nélkül forgalmazták a finomított olajat, majd később, rejtélyes módon ukrán, vagy szerb tulajdonoshoz kerültek. A céghálózathoz a nyomozás eddigi adatai szerint mintegy 3 milliárd forint értékű ipari olaj forgalmazása köthető. Az áru szlovák és román gazdálkodóktól származott, és papíron - ahogy az igazgató fogalmazott - "szövevényes számlázási láncon futott keresztül". A közbeiktatott cégek egyike sem fizetett általános forgalmi adót, sőt volt olyan, amelyik visszaigényelte az áfát a fiktív számlák révén.

Lengyel Tibor megemlítette, hogy az adatok több számlázási láncra utalnak, a csalók repceolajjal, gombokkal és drágakövekkel is üzleteltek. Kazsuk Attila, a NAV szabolcsi adóigazgatóságának vezetője a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a felderítés a 2010. óta alkalmazott új ellenőrzési metódus eredménye. Az integrált szakterületek szoros együttműködésével ugyanis megfelelően tudják követni a számlázásokat, így valamennyi gyanús esetben felléphetnek. A határon az árumozgást rögzítik, így figyelemmel kísérhető a termékek útja, amellyel megelőzhetik az adócsalásokat.

Áfacsalás: ennyit bukunk a bűnözők miatt évente
Az éves magyar GDP közel kétszerese tűnik el az Európai Unióban, Magyarországon pedig körülbelül 300 milliárd forintos bevételkiesést okoznak az áfacsalók. Szakértők szerint a fordított áfafizetés kiterjesztése hatékony megoldás a visszaélések visszaszorítására.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo