Nincs haladék, indul az online számlázás

Egy hónap múlva biztosan elindul az online számlázás, miután a Magyar Közlönyben megjelent a Nemzetgazdasági Minisztérium erre vonatkozó rendelete – hívta fel a figyelmet a MAZARS. A rendeletet a szakértők már régóta várták, és ahogy arra számítani lehetett, a tárca semmilyen haladékot nem adott a valós idejű adatszolgáltatás július 1-jei indulásával kapcsolatban.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

„Fontos, hogy a rendeletben semmilyen technikai specifikációt nem emeltek jogszabályi szintre, az adatokat tehát a NAV közleményében meghatározott módon, és adatszerkezetben kell majd elektronikusan megküldeni. Ebből viszont az is következik, hogy a jelenlegi specifikáció talán még nem is végleges. Az utóbbi hónapokban is számos módosítás történt” – hangsúlyozta H. Nagy Dániel adóigazgató.

Jelenleg a 0.14-es verzió a legfrissebb a NAV honlapján, ám érdemes nyomon követni az oldal változásait, mert bármikor felkerülnek újabb verziók is. A verziókat tesztelés közben is fontos figyelni, hiszen a rossz verzió használata a hibaüzenetekből a tesztidőszakban még büntetlenül kiderülhet, később azonban komoly gondokat okozhat.

„Noha a NAV várhatóan nem fogja rögtön indulás után a maximális bírságokat kiszabni, előbb-utóbb várható a szigorú ellenőrzések és büntetések megjelenése. Épp ezért érdemes mielőbb felkészülni a változásokra. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a témával még most sem késő foglalkozni, hiszen a szükséges fejlesztések akár 3-4 hét alatt is lefuthatnak. Emellett egyéb alternatív megoldásokkal is megoldható az átállás időszaka, amennyiben a számlázó-programot ilyen rövid idő alatt mégsem sikerül az előírtaknak megfelelően módosítani” – emelte ki H. Nagy Dániel.

Új számlázóprogramot tesztel a NAV
A tesztelés után, július 1-től indul a gazdaságfehérítés újabb eszköze: az online számlázás; a kormány a vállalkozóknak ingyen biztosítja a Nemzeti Adó és Vámhivatal saját fejlesztésű online számlázó programját, amely az adatszolgáltatáson túl számos speciális szolgáltatást is nyújt használóinak - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.
A július 1-jén induló adatszolgáltatási kötelezettség a belföldön nyilvántartásba vett adóalanyokra terjed ki, azaz a Magyarországon csupán áfa regisztrációval rendelkező adóalanyokra is. A kötelezettség akkor áll fenn, ha a kibocsátott számla 100 000 forintot elérő vagy ezt meghaladó áfát tartalmaz, vagy a számla befogadója belföldön nyilvántartásba vett adóalany. Kivételt képeznek azonban az adómentes és a fordított adózás alá eső ügyletek, vagy az eva alany felé kiállított számlák.

A kötelezően szolgáltatandó adatok körét egyébként alapvetően az Áfa törvény határozza meg, ám a technikai részletek ennél jóval bonyolultabbak. A felkészülést segítendő a NAV emiatt kézikönyvet is kiadott, ám sok fejlesztőnek ennek ellenére is okozott és okoz nehézséget a felkészülés. Épp ezért egy hónappal az indulás előtt mindenképp érdemes utánanézni, hogy az általunk használt rendszer megfelel-e az előírásoknak.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo