Minden negyedik cég trükközik

Nem javult a számlaadási fegyelem a kereskedelemben és a foglalkoztatásnál is sok a szabálytalanság – ez a tanulsága a NAV tavaszi ellenőrzés sorozatának.

A kereskedők negyede nem ad nyugtát, a munkáltatók nem fizetik ki a járandóságokat - Kép: PP Archív, Bartos György

Az adóellenőrök és a pénzügyőrök több mint tízezer ellenőrzésből minden negyedik esetben szabálytalanságot találtak. A várható bírság összege meghaladja a 320 millió forintot. 53 üzlet működését 12 napra felfüggesztették. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrei másfél hónapig interneten kereskedőket, szépészeti szolgáltatókat, virágkereskedőket, gumikereskedéseket, vendéglátó- illetve szórakozóhelyeket, éjszakai taxikat tettek próbára, és nagyobb beruházásokon jártak. Hatezer esetből minden negyedik adózó megpróbálta eltitkolni bevételét, mivel sem nyugtát, sem számlát nem adtak a vásárlóiknak, vendégeiknek. (Többek között ezért is hasznos tudni, hogy mire ügyel idén a NAV!)

A revizorok és a pénzügyőrök a 2700 foglalkoztatással kapcsolatos ellenőrzéskor is hasonló mulasztási aránnyal szembesültek. Továbbra is jellemző, hogy az alkalmazottakat nem vagy csak késve jelentik be. A foglalkoztatással kapcsolatos kötelezettségeket a szezonális munkát – például mezőgazdasági vetési, betakarítási munkálatokat – vállalóknál a munkáltatók szinte egyáltalán nem teljesítik. A nagyobb beruházásokat végző társaságok és a legnépszerűbb szórakozóhelyek is hasonló gyakorlatot folytatnak: alkalmazottaik jelentős része feketén dolgozik. Bár a tavaszi ellenőrzési akciónak vége, a NAV továbbra is rendszeresen vizsgálja, hogy a kereskedők adnak-e nyugtát az áru mellé, és a munkáltatók szabályosan bejelentik-e dolgozóikat.

Itt a naptár, amelynek segítségével az Ön vállalata elkerülheti a büntetést!

Az adóhatóság nem először tett kirándulást a húzóágazatnak számító magyar szolgáltató szegmensben: ellenőrizték, miért kell sok mázsányi tűzifa egy gázfűtéses házba, legutóbb kiflire éheztek az ellenőrök, akik rendszeresen kiugranak a nagybani piacokra is, de előfordult az is, hogy egy zumbaoktató felejtett el számlát adni, már egy jósnő is bukott az adóellenőrökön, de osztottak  pár körmöst a szépségápolási iparban is, nemrégiben pedig egy egész repülőgépgyárat foglaltak le. Persze nem mindig járnak sikerrel: volt olyan eset is, amikor egyszerűen nem találtak kiadó szobát egy Balaton-parti településen, egyszer pedig egy mágus csakrázta el az adóbevallását.

Tízből hét cég trükközik

Mint azt a Piac&profit korábban közölte, a munkavédelmi ellenőrzésekben érintett cégeknél 440 819 munkavállaló dolgozik, akiknek 53,7 százalékát szabálytalan munkakörülmények között foglalkoztatják. Közöttük 80 700 fő munkahelye súlyos szabálytalanságokkal terhelt. Az ellenőrzések alapján a felügyelőségek munkatársai 23 276 munkavédelmi határozatot hoztak, amelyekben összesen 83 002(!) intézkedést írtak elő a munkáltatóknak. Részben ezeknek a szigorú fellépéseknek is köszönhetően tavaly – ha kis mértékben is – tovább csökkent a munkahelyi balesetek, ezen belül is a halálos balesetek száma. 2012-ben 17 025 munkavállaló szenvedett három napot meghaladó keresőképtelenséggel járó balesetet; 62 eset végzetes kimenetelű volt. Ez a szám 18-cal kevesebb az egy évvel korábbinál. Nógrád és Békés megyében egyetlen munkahelyi baleset sem végződött halállal; az utóbbi esetében ez különösen örvendetes változás, mert 2011-ben itt 10 ember vesztette munka közben életét. A legtöbb halálos munkahelyi balesetet Fejér és Pest megyében rögzítették a jegyzőkönyvek, megyénként 7-7 esetet. A munkavédelem, mint munkaadói felelősség még nem épült be a felelősségi struktúrába itthon.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo