Nem akarnak sok boltot bezárni kassza probléma miatt

Az év elején még nem kell arra számítani, hogy üzleteket zárnak be az online pénztárgép hiánya miatt. Vágújhelyi Ferenc, a NAV informatikai elnökhelyettese a Magyar Nemzetnek nyilatkozva elmondta, a hatóságnak az a szerepe, hogy segítse a gazdaságot, nem az, hogy megbénítsa az országot. Az ellenőrzések során azt vizsgálják, megtett-e mindent a kereskedő az átállás érdekében.

Kép:PP archív

Nemigen zárnak be üzletet, benzinkutat, boltot az év elején amiatt, mert az adott helyen nem üzemel online pénztárgép – mondta a Magyar Nemzetnek a NAV informatikai elnökhelyettese. Vágújhelyi Ferenc szerint az adóhivatalnak az a feladata, hogy elősegítse a gazdaság egészséges működését, a hatósági fellépés nem béníthatja meg az országot, nem állíthatja le a mindennapi folyamatokat - idézi az onlinekassza.hu.

A szabályok szerint január elseje után például a benzinkutak, a nagyáruházak, gyógyszertárak csak az új típusú, az adóhatósággal állandó kapcsolatban álló, PC-s pénztárgépeket használhatják. A gyártók jelzése alapján feltételezhető, hogy egyes helyekre csak januárban, máshová esetleg még később érkezhetnek meg az ilyen készülékek.

Az elnökhelyettes szerint az előírások teljesítését a hatóság mindenképpen ellenőrizni fogja, a revizorok, a pénzügyőrök az összes körülményt áttekintik majd. Megvizsgálják például, hogy az érintett gazdasági szereplő milyen lépéseket tett a készülék beszerzéséért. Az ellenőrzést végző hatósági személy végül dönthet úgy, hogy figyelmezteti a mulasztót, vagy büntetést helyez kilátásba, esetleg valamekkora pénzösszeg befizetését írja elő. Az üzletbezárás csak a legvégső esetben kerülhet szóba – tette hozzá.

A korábbi bejelentések szerint minden egyes kereskedőt ellenőriz majd a NAV a pénztárgépek miatt, a boltbezárás azonban csak a legvégső szankció. Ugyanakkor valamilyen mértékű szankcióra számíthat, aki nem teljesíti január 1-re az átállást. Az NGM korábbi nyilatkozata szerint "az átállás megoldható, amennyiben a NAV hiányosságot állapít meg, szankcionálni fog2.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo