Négyezren már jelentkeztek, de ez még kevés

Mostanáig mintegy 4000 faanyag-kereskedelmi lánc szereplő tett eleget EUTR-regisztrációs kötelezettségének. A bejelentkező felület folyamatosan elérhető, fontos azonban, hogy az ellenőrzések során a hatóság szakemberei már a technikai azonosító szám meglétét is vizsgálják. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) felhívja az érintettek figyelmét, hogy aki még nem regisztrált a rendszerben, az mielőbb pótolja.

2017. január 31-ig kellett bejelentkezniük a faanyag-kereskedelmi lánc szereplőinek az EUTR nyilvántartási rendszerbe. A faanyagterméklánc-felügyelet (European Timber Regulation – EUTR) nyilvántartási rendszerébe való bejelentkezés törvényben előírt kötelezettség, ami minden fát és faterméket értékesítő személyt és vállalkozást érint. A kitöltést segítő magyarázatokkal kiegészített bejelentkezési felület ezt követően is folyamatosan működik, azonban február elseje óta a NÉBIH a faanyag-kereskedelmi lánc szereplőinek ellenőrzése során már a technikai azonosító szám meglétét is vizsgálja.

A hatóság felhívja a figyelmet arra, hogy 2017. február 13-tól már csak EUTR technikai azonosító szám megadását követően lehet regisztrálni a szállítójegyek használatát a NÉBIH elektronikus rendszerében, így az erdei faválasztékok jogszerű szállításához is szükség van a bejelentkezésre. Az eljárást könnyíti, hogy a regisztrációk beérkezését követően a NÉBIH munkatársai az esetek 98 százalékban egy munkanapon belül kiadják az úgynevezett EUTR technikai azonosító számot.

Kép: WWF

A NÉBIH információi szerint a kereskedelemben is egyre szélesebb körben elvárják az EUTR technikai azonosító szám meglétét, illetve a regisztrációs kötelezettséget teljesítő, EUTR azonosítóval rendelkező partnereket részesítik előnyben.

Akik még nem teljesítették a bejelentkezést, vagy ez a jövőben válik számukra szükségessé, a NÉBIH honlapjának EUTR aloldalán találják meg az elektronikus bejelentkezési felületet, annak kitöltési útmutatóját, valamint további hasznos információkat az „EUTR nyomtatványok és útmutatók” cím alatt.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo