Munkavédelem: a kereskedelemben tízből nyolc munkavállalónál van szabálytalanság

A kereskedelmi ágazatban tavaly november 10. és december 10. között lezajlott országos szintű munkavédelmi ellenőrzéseknél a vizsgált 1013 munkáltató közül 893 esetében találtak munkavédelmi, illetve munkaegészségügyi hiányosságokat - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának a tárca honlapján közzétett jelentésében.

A legtöbb ellenőrzés (37 százalék) az élelmiszer jellegű, ital, vegyes áru kereskedőknél történt, ezt követték a bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikkek értékesítését végző kereskedelmi egységek, a vizsgálatok 13-13 százaléka pedig az iparcikk, illetve bútor kereskedőket érintette. Kiemelték, hogy az ellenőrzött 12 836 munkavállaló 36,8 százalékánál, 4730 dolgozónál találtak szabálytalanságot, ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a vizsgálat 9473 sérülékeny csoportba (nő, fiatal korú, idősödő, megváltozott munkaképességű) tartozó munkavállalót is érintett.

A jelentés szerint a legnagyobb arányban 35,4 százalékban a bolti kiskereskedelmet ellenőrizték, ahol a foglalkoztatottak száma maximum öt. Nagy hangsúlyt helyeztek még azokra a munkahelyekre is, ahol a dolgozók létszáma 10 és 49 között mozog, a vizsgálatok 22 százaléka pedig az 50 embernél többet foglalkoztató munkáltatókra terjedt ki.

Kép: SXC

A munkaeszközöknél minden ötödik darabológép (körfűrész, szalagfűrész) és keverő, illetve dagasztógép ellenőrzésénél találtak szabálytalanságot, ami azért veszélyes, mert ezek a gépek súlyos, csonkolásos munkabaleseteket okozhatnak. Ezen felül jó néhány esetben az emelőgépeknél is találtak problémákat.  Közölték, a legtöbb hiányosság a raktározás, a kézi- és gépi anyagmozgatás területén adódott. Azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a zárható ajtóval ellátott hűtőkamrákat továbbra sem lehet belülről kinyitni, miközben a hűtőkamrába nem szereltek vészcsengőt vagy a meghibásodott vészcsengőket nem javították.

A hivatal az ellenőrzéseket követően egy-egy esetben szabott ki munkavédelmi, illetve közigazgatási bírságot 216 ezer, illetve 15 ezer forint értékben.

Munkabalesetek: a statisztika csak a jéghegy csúcsa
A bekövetkezett munkabalesetek és azok statisztikái csupán egy jéghegy csúcsát jelentik meg, de sok esetben a kapcsolódó vizsgálatok is csak részben derítenek fény arra, hogy valójában mi történt. A rejtőzködő kockázatok, a valódi okok legtöbbször rejtve maradnak. A megelőzés lehetőségeinek kiaknázására viszont világraszóló megoldások születtek.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo