Most már nem szabad kiengedni a baromfit

Magyarország teljes területére elrendelte a baromfik zártan tartását Bognár Lajos országos főállatorvos. Immáron 11 megyében mutatták ki a veszélyes kórt, ezzel az intézkedéssel fékezni lehet a járvány terjedését.

Kép: Pixabay

Az intézkedést az indokolta, hogy 11 megyében és Budapesten összesen 83 vadmadárban mutatták ki a madárinfluenza vírusát, valamint, hogy két hete - valószínűsíthetően vadmadártól eredő fertőződés miatt - Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a betegség - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján csütörtökön. A tájékoztatás szerint az előírással tovább csökkentik az állományok vadon élő madarakkal történő érintkezésének lehetőségét.

Kulcsfontosságú, hogy az állattartók szigorúan betartsák az általános járványvédelmi szabályokat és jelezzék az állatorvosuknak vagy az állategészségügyi hatóságnak, ha állataikon bármilyen betegségre utaló tünetet észlelnek.

A járvány kezdete óta mintegy 3 millió baromfit kellett leölni, az ebből származó közvetlen kár körülbelül 3,5 milliárd forintra tehető.

párhuzamosan, a jogerős határozatok alapján, a járványvédelmi intézkedésekből eredő közvetlen károk miatt járó 100 százalékos állami kártalanítás kifizetése is zajlik, eddig 45 gazdálkodónak mintegy 1,16 milliárd forintot fizettek ki.

Több ezer állásba kerülhet a madárinfluenza
Ha nem kap állami segítséget, hamar bajba kerülhet a madárinfluenza miatt bajba jutott víziszárnyas-ágazat. Míg ugyanis a tenyésztőket kártalanítják, a feldolgozók ilyesmire nem számíthatnak, ezért már a napokban elkezdődhetnek a kényszerű létszámleépítések.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo