Mit jelent a hazai cégeknek a globális minimumadó elfogadása?

Az Európai Unió tagállamainak sikerült egyhangú megállapodásra jutniuk a december 12-i nagyköveti ülésen a globális minimumadóról, amely eredményeként az EU-ban működő multinacionális cégek számára új időszámítás kezdődik. Magyarország számára az egyezség több szempontból is érdekes, mivel egyszerre érinti az országban működő külföldi multinacionális vállalatokat és a legnagyobb magyar központú cégeket is. Ezenfelül a magyar törvényhozást is lépéskényszerbe hozza azzal, hogy a helyi adószabályokat a megváltozott körülményekhez kell igazítani. A PwC Magyarország adószakértői összefoglalták, miként hat a megállapodás a magyar társaságokra, illetve az adórendszerre.

„Elképzelhető forgatókönyvnek az tűnik, hogy a magyar társaságiadó-szabályozás kétszintűvé válik. A jelenlegi szabályozás megmaradhat a kisebb cégcsoportok számára, és ezzel egyidejűleg jelentkezhet egy párhuzamos adószabályozás a multinacionális cégcsoportokra nézve, a globális minimumadó szabályrendszerének megfelelően” – vélekedik Juhász Gergely, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának cégtársa.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo