Milliárdos adóbevételtől eshet el az államháztartás

Jelentős, mintegy 1,52 százalékos a hozzájárulása a hazai GDP-hez a 110 hazai piacvezető fuvarozó vállalkozásnak, mégis veszélybe került versenyképességük fenntartása. Olyan súlyos a munkaerőhiány az ágazatban, hogy az már az ellátási lánc – és tágabb értelemben – a költségvetés biztonságát és érdekeit is veszélyezteti.

„Kincs, ami nincs!” – címmel rendezett közös konferenciát a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE). A két meghatározó fuvarozói érdekképviselet szakmai konferenciáján, – a piacvezető munkáltatókat megszólaltatva – kereste a megoldásokat az ágazat legégetőbb problémáira. Azaz arra, hogyan lehet mielőbb orvosolni az égető gépjárművezető-hiányt, valamint fenntartani versenyképességüket.

10 ezer ember is hiányzik a szektorból (Fotó: Pixabay)

Felhívták a figyelmet arra: a szakmai szervezetek hozzávetőlegesen 8-10 ezer főre becsülik a munkaerőhiány mértékét a teljes alágazatban: az árufuvarozásban és személyszállításban, különösen pedig az autóbuszos személyszállításban. A szakmai szervezetek számításai szerint egy gépkocsivezető évente mintegy 4,2 millió forint adóbefizetést generál a költségvetés számára, a hiányzó 8-10 ezer fővel kalkulálva ez hozzávetőleg 32 milliárd forint adóbevétel-kiesést jelent.

A szállítás és raktározás a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 5,6 százalékkal járul hozzá a magyar GDP-hez. Ezen belül a piacvezető 110 hazai vállalkozás hozzájárulása a hazai GDP-hez mintegy 1,52 százalék. A közúti fuvarozási alágazat hozzájárulásából a piacvezető 110 hazai vállalkozás 27,15 százalékkal veszi ki a részét, tehát csaknem egyharmad részt képvisel. Mint ismert, 2022. júniusában valamivel több, mint 13 ezer árufuvarozó szolgáltatót tart nyilván a szakminisztérium.

A közúti fuvarozási alágazaton belül a piacvezető 110 hazai vállalkozás 24 300 főt foglalkoztat, ez az alágazatban a teljes foglalkoztatottak negyedét jelenti. Szintén ezen vállalkozói kör a központi költségvetés bevételeit – a KSH adatai alapján – 155,2 milliárd forinttal gyarapította. A hazai e-útdíjbevételek 18,5 százalékát, az üzemanyag után fizetett jövedéki adóbevételek mintegy 4,0 százalékát biztosította. Munkaerő hiányában mindezek a bevételek veszélybe kerülnek, tehát a probléma a kormányzat számára is stratégiai kérdés kell legyen, amire mielőbb meg kell találni a perspektivikus megoldást.

A szakma képviselői a kritikus helyzet javítása érdekében az alábbi megvitatásra szánt javaslatokat fogalmazták meg a kormányzatnak:

  1. Szükséges a gépjárművezető képzést integrálni a felnőttképzési rendszerbe, és arra állami forrást biztosítani.
  2. A gépkocsivezetői tevékenység ma nem szakma. A közeljövőben vizsgálni szükséges a Szakmajegyzékben való szerepeltetést, amellyel hozzájárulna a pályaorientáció erősítéséhez.
  3. Rövid távon a munkaerő-elvándorlás megakadályozásának eszköze az lehet, ha emelik a napidíjakat, adómentes juttatásokat, kiegyenlítve ezzel az európai uniós belső piaci bérfeszültségeket.
  4. Különösen fontos a külföldön dolgozó magyar gépkocsivezetők visszacsábítása. Ehhez szükséges a hazai és nyugat-európai jövedelmi viszonyok közelítése, és a költségvetési érdekekkel azonosan a szociális biztonság és a munkakörülmények javítása.

A két szakmai szervezet közös konferenciáján résztvevő és megszólaló, véleményformáló vállalkozások jelentős munkaadók, HR tevékenységük szervezett és tudatos, és jelentős mértékben járulnak hozzá az államháztartás és a költségvetés bevételeihez. Versenyképességük fenntartása, fejlődésük biztosítása létkérdés a nemzetgazdaság szempontjából is.

A továbbiakban a két szakmai szervezet, amelyek az engedéllyel rendelkező közúti személy- és áruszállító vállalkozások – melyeknek döntő többsége az ellátási lánc szempontjából szintén fontos kis- és középvállalkozás -– mintegy 60 százalékát tudja a tagjai sorában, elhatározta, hogy szorosabbra fűzi szakmai együttműködését, s erről írásban is megállapodtak.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo