Mi az a skontó, és hogyan működik a gyakorlatban?

A skontó lényegében egy fizetési határidőn belüli – például 60 nap helyett 7 napon belüli számlakifizetés esetén – ellenérték-megtérítés okán adott kedvezmény, melynek célja, hogy a partner a számláit korábban fizesse ki, javítva ezzel az értékesítő cash-flow pozícióját.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mikor adjuk?

Jellemzően olyan üzletágaknál, ahol megszokott a hosszú fizetési határidő. Hiszen ha eleve rövid fizetési határidőt kötünk ki, akkor nincs szükség utólagos árengedményt adni annak érdekében, hogy a partner időben fizessen.

Mi a feltétele?

A skontó a felek közötti szerződés alapján adható, melyben meghatározzák:

  • a standard fizetési határidőt (pl. 60 nap);
  • a skontó lehetőségét és;
  • annak feltételeit (pl. ha a vevő 60 nap helyett 8 napon belül fizeti ki a számláit, akkor 2,5% skontó jár számára, azaz ennyivel kevesebbet kell fizetnie).
Kép: PP archív

Mekkora lehet a skontó mértéke?

A skontó maximum 3% lehet. Persze adhatok magasabb összegű engedményt, de az már elengedett követelésnek minősül.

Milyen hatása van az adófizetési kötelezettségre?

Áfa:

Nincs hatással az áfára, azaz ha skontóval adok engedményt, akkor nem csökken, míg ha skontóval kapok engedményt, nem nő az adófizetési kötelezettségem.

Ki az utazásszervező? És ki az utas?
Lehet, hogy Ön is utazásszervező, és vonatkoznak Önre a tevékenységgel járó speciális szabályok, de nem is tud róla? Most, az Írisz Office szakértőinek segítségével tisztázzuk ezeket a kérdéseket.
Pénzforgalmi áfa:

A skontóval csökkentett vételár kifizetésekor, ha az a szerződésben meghatározott feltételekkel történik, akkor a teljes vételár megtérítettnek minősül, így az eladó, ha pénzforgalmi áfa alany, a pénzügyi teljesítés időpontjában a teljes (skontóval nem csökkentett) számlaérték után adófizetésre lesz kötelezett, míg a vevője a teljes (skontóval nem csökkentett) eladási ár után levonásba helyezheti az áfát, hacsak az áfatörvény egyéb korlátozást meg nem határoz.

Társasági adó vagy KIVA

Ha maximum 3% a skontó, akkor az eladónál a pénzügyi műveletek ráfordításait, míg a vevőnél a pénzügyi műveletek bevételeit növeli a számlaérték és a ténylegesen kifizetett összeg különbözete. Ha a kedvezmény meghaladja a 3%-ot, akkor a 3% feletti rész elengedett követelés lesz, ami adóalap-növelő tétel.

Mi a rabatt, és mikor használjuk?
A szállítók különféle kedvezményekkel motiválják a vevőket a további vásárlásokra. Az egyik ilyen engedmény a rabatt. Fontos tudni azonban, hogy ebben az esetben nem mindegy, hogy azonnali vagy utólagos kedvezményt adunk.
Hogyan kell adminisztrálni?

Csak a szerződés szükséges, ami a skontó feltételeit határozza meg. Természetesen számla kiállítása elengedhetetlen a teljesített ügyletről, de az utólagos engedményt külön dokumentálni nem kell.

Elegendő a számlán feltüntetni a skontó feltételeit?

Semmi nem tiltja, tehát igen. Ha van bevezetett ÁSZF (általános szerződési feltételek), akkor abba akár behivatkozható, hogy a számla tartalmazza a skontó feltételeit.

A számlába épített skontómegállapodás sok esetben praktikus lehet, amennyiben a számlát a teljesítés alkalmával állítják ki, így a vevő a számla átvételével el tudja ismerni a teljesítés tényét, továbbá elfogadni a skontó feltételeit.

Szerző:

Írisz Office

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo