Mérnökök szkafanderben: út a Boschtól a világűrig

A HUNOR Magyar Űrhajós Programnak köszönhetően két elhivatott mérnök nyithat új fejezetet 44 év elteltével a hazai űrhajózás történetében. Mindketten a Boschnál kezdték karrierjüket, és rövidesen együtt vesznek részt az űrhajós kiképzés utolsó, egyesült államokbeli fázisában. Az innovatív gondolkodás és az újdonságba, folyamatos változásba vetett hit meghatározó szerepet tölt be a nemrég kiválasztott Kapu Tibor kutatóűrhajós és Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajós életében. A Bosch Magyarország Podcast tizedik, jubileumi adásában a kiképzés legnehezebb és legizgalmasabb pillanatait osztják meg a hallgatókkal, és szó esik a magyar űrhajós küldetés részleteiről is. A podcast szakértő vendégeként Orbán Aladár, a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ csapatvezetője pedig betekintést enged a vállalat űripari fejlesztéseibe is.

A HUNOR-program 5 alapkísérlet köré épül: gyógyszereket tesztelnek, „felrepül” az űrbe egy speciális, holdkőzetet szimuláló anyag, valamint az űrorvoslás területén is zajlik majd átfogó kutatás. Emellett mérik az űrhajós egészségügyi paramétereit, vizsgálva a szervezet reakcióit, továbbá a kutatások között fontos szerepe van a sugárzás mérésének is. „Magyarország nagyhatalomnak számít dózismérés szempontjából. Farkas Bertalan vitte fel 1980-ban a híres Pille dózismérőt, amelynek továbbfejlesztett verziója a mai napig alapműszernek számít a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén” – emlékeztet Kapu Tibor a Bosch podcastban. És végül, de nem utolsósorban a program részeként olyan, minden részében ehető növény kifejlesztése is a célok között szerepel, amely az űrben tapasztalható extrém körülményeket is kibírja.

Extrém terhelés: a Gripen-teszttől az alvás- és ételmegvonásig

A magyar űrhajósok többlépcsős kiválasztásáról és felkészítéséről is izgalmas részleteket tudhatunk meg a Bosch Magyarország podcast legfrissebb adásából. A jelentkezők kognitív képességeit, térlátását, memóriáját több körben is tesztelték, átfogó pszichológiai, majd minden részletre kiterjedő orvosi vizsgálatsorozaton kellett részt venniük. Akik mindezen túljutottak, azok számára következett a Gripen-repülés, ahol a szervezetük G-terhelésekre adott reakcióját vizsgálták. Ezt követték az alvás- és ételmegvonással járó, a külvilágtól teljes izolációban zajló tesztek, majd az USA-ban zajló tréningek.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo