Megszavazták az adóemelést

Megszavazták a reklámadó emelését, 5,3 helyett 7,5 százalék lesz az új adómérték. Szakmai szervezetek szerint a szabad médiapiac és a társadalom is veszít.

Módosította a parlament a reklámadóról szóló törvényt kedden, ennek értelmében 7,5 százalék lesz a kulcs a második félévben a reklámadó-fizetésre kötelezetteknek a jelenlegi 5,3 százalék helyett. A Magyar Reklámszövetség és társszövetségei szerint a szabad médiapiac és a magyar társadalom is veszít a reklámadóval, mivel sok kisebb médiacég veszteségessé válhat az emelés miatt.

A képviselők 117 igen szavazattal - ez a Fidesz frakció, 58 nem ellenében fogadták el a nemzetgazdasági miniszter javaslatát, amely egyebek mellett rögzíti, hogy mentesülnek az adó megfizetése alól azok a vállalkozások, amelyeknek a reklám közzétételéből származó nettó árbevétele nem éri el a 100 millió forintot.

Kép:PP

Az adó mértéke 2017. január 1. és 2017. június 30. között nulla százalék, amit a visszamenőleges hatályú tehernövekedés elkerülésével indokolt a kormány. A második félévre, azaz július 1-jétől 7,5 százalékot kell megfizetni.

A jogszabály túlfizetésnek minősíti a 2017. június 30-ig már megfizetett reklámadót, s elrendeli annak visszatérítését az adóvisszatérítés szabályai szerint. Rendelkezik arról is, hogy az ugyanezen határidőig bevallott, de meg nem fizetett adót a továbbiakban sem kell befizetni.    A módosítások között szerepel az is, hogy a saját célú reklám közzététele nem lesz adóköteles.

A törvénymódosítást az MTI szerint az Európai Bizottság (EB) azon határozata indokolta, amely megállapította, hogy a reklámadó több ponton sérti az uniós állami támogatási szabályokat. (Mivel az uniós testület szerint indokolatlan előnyt biztosított bizonyos vállalkozásoknak.)  A kormány a brüsszeli döntést megtámadta és jogorvoslatot kért az Európai Bíróságtól, a jogvita ugyanakkor nem halasztja el az EB határozatának végrehajtását.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo