Megmenekülhetnek a kisebb benzinkutak

A kormány kész egyeztetni velük.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kormány kitart a benzinárstop mellett, de kész az egyeztetésre a kis benzinkutak képviselőivel - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, miután a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ), valamint a Mobil Petrollal egyeztetett.

György László a sajtótájékoztatón elmondta: az elszabaduló energiaárak miatt egész Európában emelkedik az üzemanyagok ára, a rendkívüli helyzetben pedig rendkívüli intézkedésekre van szükség. A kormány - ahogy eddig is - a magyar családok oldalán áll, ezért vezették be a benzinárstopot, a kamatstopot, az élelmiszerárstopot és tartják fenn a rezsicsökkentést.

(Fotó: Pixabay)

A kormány ugyanakkor nyitott arra, hogy meghallgassa a kisvállalkozások szempontjait, ezért tartottak egyeztetést hétfő délelőtt a VOSZ és a legtöbb, minden méretű településen kis benzinkutakat működtető Mobil Petrollal - tette hozzá. Úgy fogalmazott: előremutató tárgyalásokat folytattak, megállapodtak abban, hogy a kialakult helyzetet konstruktívan kezelik, és közös céljuk az infláció féken tartása, a magyar családok védelme a külföldről begyűrűző áremelkedéssel szemben.

A kormány tavaly novemberben a 95-ös benzin és a gázolaj árát legfeljebb literenként 480 forintos szinten rögzítette, először három hónapra.

A beavatkozás nélkül a világpiaci folyamatok miatt ma jóval 500 forint feletti áron tankolhatnánk a benzinkutakon - mutatott rá György László, kiemelve: az intézkedésnek köszönhetően a magyar emberek a gázhoz és az áramhoz hasonlóan az üzemanyagért is az egyik legalacsonyabb árat fizetik Európában.

A benzinárstopot a napokban újabb három hónapra hosszabbították meg, az így május 15-éig érvényben marad, további védelmet biztosítva az autót használó családoknak - mondta.

Nem tüntetnének 

György László arról is beszélt, az egyeztetésen a Mobil Petrol képviselője jelezte, hogy a kúthálózat nem kíván részt venni "az autós demonstrációban és petíció aláírásában, hiszen nem a helyzet elmérgesítése, hanem a konstruktív megoldása a céljuk".

Hozzátette: a cég képviselői felajánlották azt is, hogy képviselik a többi kisvállalkozás szempontjait is.

Az államtitkár előrevetítette: a tárgyalások a továbbiakban is a VOSZ és a Mobil Petrol benzinkúthálózat részvételével zajlanak "abban a konstruktív mederben, ahogyan a koronavírus-válság kitörése óta az elmúlt két évben minden lényeges kérdésben meg tudtunk állapodni".

Kérdésre válaszolva György László azt mondta, nem kaptak még jelzést arról, hogy töltőállomás szüneteltetné tevékenységét, az MTI kérdésére pedig megerősítette a tárca múlt heti közlését: nem volt szükség arra, hogy üzemszünet miatt átmenetileg nyilvántartott szolgáltatót jelöljenek ki benzinkút működtetésére. Ugyancsak az MTI kérdésére elmondta: a hét második felére várják a kis benzinkutak képviselőinek konstruktív javaslatait.

(MTI)

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo