Megkezdődött a tavalyi kárenyhítések kifizetése

Összesen 7,4 milliárd forint, 2012-re vonatkozó kárenyhítési juttatás kifizetését kezdte meg 4400 kérelmező részére a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A közleményben kiemelik, hogy a rendelkezésre álló keret nagysága az idén lehetővé tette, hogy a jogos igényeket az MVH visszaosztás nélkül teljesíteni tudja. A kárenyhítő juttatásra vonatkozó jogosultság, továbbá a kárenyhítő juttatás összegének megállapítása során a hivatal a mezőgazdasági termelő által tett nyilatkozatok, a kárenyhítési hozzájárulás teljesítése, az agrárkár-megállapító szerv által kiállított hatósági bizonyítvány és a biztosító által adott nyilatkozatok figyelembevételével hozta meg döntését.

400 milliárdos kárt okozott a tavalyi aszály - Kép: SXC

Az MVH által előkészített kifizetési terv jóváhagyását követően a Vidékfejlesztési Minisztérium soron kívül intézkedett a szükséges forrás rendelkezésre bocsátásáról, ezáltal a kárenyhítő juttatások kifizetése a vonatkozó jogszabályokban megállapított határidő előtt két héttel, március 13-án megkezdődött.

A megyei földművelésügyi igazgatóságok elérhetőségei, a kárenyhítési rendelet szövege, illetve a kérelemhez szükséges nyomtatványok megtalálhatóak a NÉBIH weboldalán. További kérdés esetén a termelők az illetékes megyei szakemberekhez, valamint a falugazdászokhoz egyaránt fordulhatnak.

További információk a kárbejelentéssel kapcsolatban itt olvashatók!

Tavaly 300-400 milliárd forint közöttire tehető aszálykár, és az emiatt jelentősen – 40-50 százalékkal – zsugorodó takarmánytermelés jelentősen csökkentette a gazdák jövedelmét és növeli hiteligényüket. Az aszálykárral sújtott agrárvállalkozók megsegítésére többféle eszköz is rendelkezésre áll. A területalapú támogatások előlegének kifizetése december helyett már októberben megkezdődött. A támogatási előleg gyorsított kifizetése a szektor szereplői számára pozitív folyamatot indít el, ugyanakkor a már igénybe vett banki előfinanszírozás miatt ez a megoldás főképpen a kamatmegtakarítás révén – segíti a gazdákat, az agrárvállalkozások pénzügyi stabilitásának erősítésével pedig közvetetten növeli a szektor hitelképességét is.

További részletek itt olvashatók!
Mi is ez a kárenyhítés?
A kárenyhítés alapja a 2008. december 18-án elfogadott és 2009. február 3-án hatályba lépett új kárenyhítési törvény (2008. évi CI. törvény), mely a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról szól. Ha valaki a törvény végrehajtásának módjára is kíváncsi, akkor azokat a 32/2009 (III.31) és a 116/2009 (VIII.29) FVM rendeletekbe találja meg. A kárenyhítés sajnos nem mindenkire vonatkozik, csak azokra, akik termőföldet (szántóföldet, szőlő- és gyümölcsültetvényt) művelnek Így azokat nem érinti, akik termőfölddel nem rendelkeznek, pl. földnélküli állattartókat. A kárenyhítés célja az, hogy a kárenyhítési rendszerbe önként belépők (őstermelők, családi gazdálkodók), vagy belépésre kötelezettek (gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók) befizetéseiből évenként olyan nagyságú forrás képeződjön, amely a törvény által előírt költségvetési kiegészítéssel együtt középtávon méltányos kárenyhítést nyújtson azoknak a gazdálkodóknak, akiknek az elemi károk miatt a növénytermesztéssel összefüggő gazdálkodásukban a hozamérték-csökkenés több, mint harminc százalék. A termelők bizonyos köreinek tehát kötelező, másoknak nem kötelező részt venni, illetve belépni a kárenyhítés rendszerébe. Aki viszont nem lép be, az lemond minden olyan támogatásról, amely elemi csapás esetén, megillethetné őt. A költségvetési kiegészítés jelenleg 100 %. Ez annyit jelent, hogy a kárenyhítési alapba, a termelők befizetései után befolyó összeghez az állam ugyan annyit betesz.
 

 

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo