Megállíthatatlan a pesti panellakások drágulása

Egyelőre hullámzó képet mutat az idei forgalom az ingatlanpiacon, de így is az elmúlt évek egyik legerősebb félévét produkálta. Az árak emelkedésének megtorpanása a jelek szerint csak időszakos volt a Duna House összesítése alapján.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

2017 első félévének összforgalmát a Duna House közel 75 ezerre becsülte, amely 5 százalékos elmaradás a tavalyi azonos időszaktól, ami azonban a válságot követő legerősebb félév volt. 2016. második féléve 68 ezer alatt maradt, így ahhoz képest az idei év 13 százalékos fejlődést jelent. A 89 pontos februári, idei csúcsot követően trendszerűen esik a kereslet és a félév végére a 74-es szintre érkezett. Tavaly ugyanekkor, júniusban volt a mélypont 71 ponttal.

Nem bizonyult tartósnak az idei első negyedévben tapasztalt áresés, Budapesten megállíthatatlannak tűnik a panelek árának emelkedése.  Az idei első félévben és az egy évvel ezelőttiben eladott ingatlanok paramétereit összehasonlítva is tetten érhető a drágulás. A fővárosban a kevés II. kerületi panel volt a legdrágább, 565 ezer Ft/m2 árával. A nagyobb panelállományal bíró kerületek közül a XI.-ben 400 ezer fölé mentek az árak, de a XIII. és XIV. kerületekben is 370 ezer körüli volt az átlag.

Kép: SXC

Budapesten 2016. első félévében például a vevők tizede vásárolt csak 600 ezer Ft/m2 ár fölött, idén az arányuk már 27 százalék. Ugyanebben az ársávban Pesten 6 százalékról megduplázódott az arány. A fővárosban továbbra is a 40-60 m2 közötti ingatlanok a legkeresettebbek, a vevők 36 százaléka választott ilyen méretet. Vidéken is látható, hogy idén nagyobb szelet jutott a drágább ingatlanoknak, mint egy éve, még ha nem is ennyire látványosan. Itt a 300 ezer Ft fölötti négyzetméterárat tavaly a vevők 6 százaléka fizette meg, idén már 12 százalék. Pest Megyében ugyanennek a sávnak az aránya 9-ről 17%-ra nőtt.

Sokat várunk az első lakásra, ahonnan aztán sose költözünk el
A saját ingatlannal rendelkező magyarok jellemzően 27 évesen jutnak hozzá első saját tulajdonú otthonukhoz, és 65%-uk nem is költözik innen tovább, akik pedig mégis, azoknak csaknem kétharmada ragaszkodik addigi lakóhelyéhez – derül ki a Budapest Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból. Bár az ingatlan megvásárlásához a válaszadók csaknem kétharmada hitelt vesz fel, a hitel kiválasztására mindössze pár napot fordítanak.
Tolna megye a legolcsóbb

Vidéken, 2017 I. félévében Tolna megyében lehetett legalacsonyabb átlag fajlagos- és négyzetméter áron (131e Ft/m2) használt téglalakást vásárolni. Ugyanezt az ingatlan típust vidéken a legmagasabb átlag négyzetméter áron Győr-Moson-Sopron megyében vásárolták, itt 292 ezer forintot kértek négyzetméterenként.

Budapesten minden tekintetben a XXI. kerület volt a legolcsóbb (átlag 281eFt/m2) a használt téglalakások esetében, míg a legdrágábbnak az V. kerület bizonyult 787 ezres árával. További nyolc kerületben haladta meg a félmillió forintot az átlagos négyzetméterár.

A Duna House adatai alapján a Panelek esetében vidéken az átlag fajlagos- és négyzetméterár ugyanúgy Tolna megyében volt legalacsonyabb, mint a tégla lakások esetében. Itt 124 ezer Ft/m2 áron lehetett panelhez jutni. Legmagasabb átlag négyzetméterár csakúgy, mint a használt tégla lakásoknál Győr-Moson-Sopron megyében volt. A 276 ezer forintos átlag négyzetméterár így is 50 ezerrel elmarad a teljes budapesti átlagtól.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az eredetileg meghirdetetthez képest az eladók átlag 3 százalékkal csökkentették az árat (néhány megyében ennél magasabb, 4 százalékkal), de a vevőknek további 9 százalékot sikerült lealkudni az árból. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a vevőknek csak átlag 4 százalékot sikerült alkudni az árból, és az eladók is csak 3 százalékkal csökkentették az általuk eredetileg kigondolt árat. Budapesten legkevésbé a III. kerületben alkudoztak, itt szinte alig (2%) változott az elsőre meghirdetett ár. Az I. kerületben azonban az eladók átlagosan 5 százalékkal kényszerültek csökkenteni az árakon, melyet további 6 százaléknyi alku követett.

Hol érdemes letelepednie egy vállalkozásnak? Az ingatlanpiaci helyzet segít dönteni
Cégalapításkor, költözéskor, és vállalati növekedés során, sokszor feltevődik a kérdés, hogy hol érdemes letelepedni, új irodát nyitni. Ilyenkor Budapest szokott szóba jönni elsőként, annak ellenére, hogy sok egyéb helyszín kerülhetne számításba, főleg ha a felmerülő költségeket vizsgáljuk. Az Ingatlannet.hu szakértői segítenek.

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo