Még az idén nagy dobás várható a Boschtól

A tervek szerint még ebben az évben a Bosch csoport minden terméke és megoldása vagy eleve tartalmaz mesterséges intelligencia (AI) alapú technológiát, vagy annak segítségével fejlesztik, illetve gyártják majd - tudatta a vállalat. 

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A cég eredetileg 2025-re tűzte ki ezt célul, ám jó úton halad, hogy már két évvel korábban megvalósítsa a terveket - tették hozzá.

A Bosch több mint ezer találmányra nyújtott be szabadalmi bejelentési kérelmet a mesterséges intelligenciához kapcsolódó területen az elmúlt öt évben, amivel Európa vezető szabadalmi kérelmezői közé lépett elő a közlemény szerint.

A társaság mesterséges intelligencia szakértői - úgy a kutatás, mint az üzleti szektorok oldaláról - az új AI-modellek által kínált lehetőségeket kiaknázó konkrét alkalmazásokon dolgoznak. Jelenleg mintegy 60 potenciális alkalmazási esetet vizsgálnak, amelyeket kedvező eredmények esetén fel is használ majd a vállalat.

A Bosch-nál több mint 300 mesterséges intelligencia kutató dolgozik. Kiemelték, hogy az AI már egy ideje a fejlődés és a növekedés motorjának számít, és a következő években a Bosch tervei szerint a mesterséges intelligenciával kompatibilis termékeinek árbevételét egymilliárd euróra növeli.

Az AI alapú fejlesztések a magyarországi Bosch csoport működésének is az egyik fókuszterületét jelentik. A vállalatcsoport magyarországi telephelyein is számos területen használja ezt a technológiát, melynek a gyártási folyamatok során van meghatározó szerepe, legyen szó a gyártásoptimalizálásához szükséges adatelemzésekről, egyes folyamatok optikai ellenőrzéséről vagy a gyártósori berendezések karbantartásának tervezéséről.

A mesterséges intelligencia a Bosch széles körű oktatási együttműködéseiben is kiemelt szerephez jut: a Bosch-BME Innovatív Járműtechnológiai Kompetencia Központtal, az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Ipari Tanszékkel, a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, valamint a Miskolci Egyetemmel való együttműködésnek is szerves része.

(MTI)

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo