Marketing: öt lépés, amit nem szabad kihagyni!

Milliókat, százmilliókat költünk reklámra, fizetjük a kampányokat, de csak elpocsékoljuk a pénzt, ha nem becsüljük fel a célcsoportunkat, és egy tesztcsoport segítségével nem prognosztizáljuk előre a kampány tényleges hatékonyságát.

Sok vállalkozás szembesül azzal, hogy hiába szórja ki a pénzt marketingkampányokra. Braun Mona, a Nexus Reklámügynökség szakértője szerint a probléma gyökere abban rejlik, hogy sokan teljesen kihagyják a marketinggépezetből azt az alapvető nézőpontot, miszerint a felhasználók, vásárlók fejével kell gondolkodni, az ő szemükkel kell látni. A legtöbben csupán úgy vélekednek, hogy „szerintem a vásárlók így gondolják”. Pedig a vásárlókat valóban meg kell kérdeznünk, mégpedig nagyon pontos mechanizmus alapján! (Azt se hagyjuk ki a számításból, hogy a reklámok sok esetben nem azonnali hatásúak.)

Hogy a veszteségeket elkerüljük, a következő öt lépést semmiképpen ne hagyjuk ki a kampány tervezésénél:

Határozzuk meg pontosan a célközönségünket, hogy kinek fog szólni a kampány.

Kérdezzük meg az adott célközönség tagjait (ne fókuszcsoportos felméréssel!) a témával kapcsolatban: mit szeretnek, mit nem, mi a pontos szóhasználatuk az adott témával kapcsolatban, milyen félelmeik, vágyaik vannak stb., mindezt egy meghatározott módszertan szerint. (A célcsoport meghatározásánál már a jövendő ügyfelekre is koncentráljunk!)

Határozzuk meg, hogy milyen érzelmeket vált ki a termékünk vagy a szolgáltatásunk, mi az az érzelmi szint, amin kommunikálnunk kell majd a kampányunkat.

A piackutatásra, és csakis a piackutatásra alapozva rakjuk össze a kampány elemeit, kommunikációját, és pontos üzeneteit, és ne felejtsük el tesztelni egy szűk csoporton.

A tesztelés eredményeit felhasználva javítsuk ki, amit szükséges, és ezt követően a javított kampány mehet a nagyközönség elé!

Ezáltal tudjuk biztosítani, hogy a pénzkidobás, vagy „letudott kampány” helyett egy sikeres, mérhető és eladást ösztönző marketingkampányt futtassunk, amely tényleg hozza az elvárt számokat.

Braun Mona coach http://www.nxs.hu/hu/analysis

Így spórolhatnának a marketingen a cégek
Miközben még mindig visszafogják a marketingköltségeiket a magyar vállalatok, amit költenek, azt sem hatékonyan teszik. Tippeket adunk, hogyan csökkentheti még inkább a reklámra fordított pénzeket, miközben növeli a marketing hatékonyságát.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo