Marad a Szép kártya

A kormány elkötelezett a SZÉP kártya fenntartásában, mivel az egyaránt jó a magyar családoknak és a turisztikai szakmának - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség, annak kapcsán, hogy sajtóértesülések szerint 2018-tól kivezetnék ezt a juttatási rendszert.

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

 

 

Kép: PP

Mint azt korábban megírtuk, 2018-tól a kormányzat megszüntetné a SZÉP kártya rendszert. Az ügynökség közleményében határozottan cáfolta a sajtóban megjelent híreket, amelyek szerint a kabinet a SZÉP-kártya megszüntetéséről döntött volna.

A kormány ezzel szemben idén júniusban arról határozott, hogy 2017-ben a legkedvezőbb adózású béren kívüli juttatások 450 ezer forintos keretéből a versenyszférában 100 ezer forint adható készpénzben, további 350 ezer forint pedig SZÉP-kártyán - fejtették ki, hozzátéve, a közszférában adható 200 ezer forintos keretből 100 ezer forint készpénz mellett a fennmaradó összeget adhatják a munkáltatók SZÉP-kártyán. Kiemelték, a SZÉP-kártya a belföldi turizmus motorja, hiszen évről évre emelkedik a magyar családok száma, amelyek a kártyát használják. A SZÉP-kártya forgalma az utóbbi két évben több mint 15 százalékos növekedést mutatott, a bevezetése óta eltelt öt év alatt pedig 350 milliárd forintnál is nagyobb mértékben járult hozzá a hazai turizmus forgalmának növeléséhez - olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményében.

Tájékoztatásuk szerint a SZÉP-kártya feltöltéseinek összege 2015-ben meghaladta a 90 milliárd forintos rekordot. A több mint 1,5 millió kártyatulajdonos ebből az összegből 83 milliárd forintot költött szállásra, étkezésre és kikapcsolódást szolgáló egyéb szolgáltatásokra - tették hozzá.

A népszerű béren kívüli juttatás megszüntetése egyáltalán nem új keletű ötlet. Az Európai unió tavaszi döntése ugyanis a közösségi joggal ellentétesnek mondta ki az Erzsébet-utalványok és a Szép Kártya monopolizált helyzetét,Akkor már felmerült a Szép Kártya megszüntetése.

A Piac & Profit által a bejelentéskor megkérdezett szakértők egyetértettek abban, hogy a gazdaság több szegmensét nagyon súlyosan érintené ez a lépés.  Azon túl, hogy az állam éves szinten 130 milliárd forint adót – a kedvezményes adóval terhelt juttatások után fizetendő közterhet – szed be a cégektől, maga a cafeteriás szektor is jelentős, a hazai GDP 1,5 százalékának megfelelő pénzt mozgat meg évente. (A részletes adatokat itt találja.)

Perelhetnének a cégek a SZÉP kártya miatt
Alaposan átalakította a kormányzat a 2017-es cafeteriarendszert, miután az Európai Bíróság 2016. február 23-án született ítéletében Magyarországot kötelezettségszegési eljárás keretében elmarasztalta az Erzsébet utalvány és a SZÉP kártya kibocsájtási feltételei miatt. Az Erzsébet utalványt átszabták, a SZÉP kártyához viszont még nem nyúlt a kormány, pedig számos kkv-t érinthet a kérdés.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét”

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét” 

A Fidesz eddigi állításával ellentétben nem békepárti.
A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért

A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért 

Az európai átlagár felett kapják az áramot a magyar vállalkozók.
A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat 

Budapesten is elkelne még néhány metró.
A lengyeleknek sikerült a repülőrajt

A lengyeleknek sikerült a repülőrajt 

A nyomában sem vagyunk a lengyeleknek.
Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből 

Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo