Már ezen is spórolni kényszerülnek a kkv-k

Kevesebb új munkavállalóval tervezik a következő évet a vállalkozások: felére esett vissza a munkaerőfelvételt tervezők aránya, miközben létszámleépítésben utoljára 10 évvel ezelőtt gondolkoztak ilyen sokan. A K&H kkv-k körében végzett kutatásának eredményeiből az is kiderül, hogy béremelésre a vállalkozások kétharmada készül, a cafeteria juttatásokat viszont erősen visszafogják.

A cafeteria juttatások tervezésénél viszont jelentősebb visszaesés figyelhető meg. Az előző negyedévhez képest 60 százalékról 40 százalékra csökkent a béren kívüli juttatást tervező cégek aránya, így megszakadt az elmúlt egy évre jellemző növekvő trend. A visszaesést követően már nincs markáns különbség a különböző juttatási formák között: közlekedési költségtérítésben a cégek 20 százaléka, 13. havi fizetésben, jutalomban vagy prémiumban 19 százalék, SZÉP-kártyában pedig 18 százalékuk gondolkodik.

„Közeledve az év végéhez a cégek már elkezdik tervezni a következő évi költségeket, többek között a béren kívüli juttatások keretét is. A jelenlegi gazdasági helyzetben feltehetően jóval óvatosabbak a vállalkozások, de remélhetőleg a mostani visszaesés csak átmeneti és a jövőben újra tartósan legalább 50 százalék felett lehet a cafeteriát tervező cégek aránya”  – mondta el a szakértő.  

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo