Már egymillió csomagot mentettek meg a magyar emberek

A Munch ételmentő platform elérte a bűvös számot. 

Egymilliós mérföldkőhöz érkezett az egyik legsikeresebb magyar zöld startup. Szomorú tény, hogy a világon előállított élelmiszerek harmada a kukában végzi. Ez a mennyiség Európában évente közel 60 millió tonna kidobott élelmiszert jelent.

Habár azt gondolhatnánk, hogy itthon a fenntartható megoldásoknak nehezebb biztos talajon megállni, mint a nyugati országokban, a Munch eredményei mást tükröznek: a startup applikációjával már több mint egymillió, kidobásra ítélt élelmiszercsomagot mentettek meg Magyarországon.

Egymillió mentett csomag (Fotó: Munch)
Egymillió mentett csomag (Fotó: Munch)

Egymillió csomag a pazarlástól megmentve

Minden egyes magyar évente nagyjából 66 kilogramm ételt dob ki. Ebbe beletartozik minden olyan élelmiszer, amelyet valamilyen okból nem emberek fogyasztanak el. Ezek között vannak ún. nem elkerülhető (pl. csont, kávézacc, tojáshéj) és elkerülhető (pl. lejárt, helytelen tárolás miatt megromlott) élelmiszer-hulladékok is. A Munch az utóbbi csökkentésében ért el fontos mérföldkövet az egymilliomodik csomag megmentésével.

Ezzel nagyjából egymilliárd forintot is megtakarított a felhasználóinak. “Számunkra az egymillió megmentett csomag nem csak egy szám - ez a Munch-közösség erejének és a fenntarthatóság iránti elkötelezettségének az eredménye. A Munch-nál hiszünk abban, hogy minden egyes megmentett csomag számít, és büszkék vagyunk arra, hogy a felhasználók és partnereink közössége együtt küzd velünk az ételpazarlás ellen.” - Wettstein Albert a Munch társalapítója.

A Munch filmbe illő története

2020 nyarán négy fiatal egyetemista egy kis budapesti garzonlakásban ételpazarlás ellen küzdő applikációt hozott létre. A céljuk az volt, hogy megreformálják a magyar vendéglátást, valamint hogy új zöld szempontot hozzanak be mind a vendéglátósok, mind pedig a vevők mindennapjaiba. Azóta a startup nagy utat járt be – már Csehországban is a vezető élelmiszerpazarlás ellen küzdő céggé vált, miután a prágai Nesnězeno beolvadt a cégbe, március óta pedig már Szlovákiában is jelen van.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo