Magyar példa szorította vissza legjobban a bürokráciát

A miskolci önkormányzat által létrehozott Miskolci Holding Zrt.-t választották Európa legjobbjának a hosszas hivatali ügyintézés visszaszorításában. A kommunális szolgáltatásokat és fejlesztéseket egy szervezeten belül végző cég az Európai Bizottság Európai Vállalkozás Díját nyerte meg.

Az Európai Kis- és Középvállalkozások Hete apropóján meghirdetett versenyen a pályázóknak azt kellett bemutatniuk, hogyan segítették régiójuk gazdaságának fellendítését. A rendezvénysorozat május 13-i prágai záróeseményén a vállalkozókból, vezető üzletemberekből és tudósokból, valamint az Európai Bizottság és a tagállami kormányok képviselőiből álló zsűri öt kategóriában értékelte a 350 beérkezett pályázatból a döntőbe jutott 47 pályamunkát. A „Bürokrácia visszaszorítása" kategóriát az ANTI-BUREAU projektjével a Miskolc Holding nyerte meg.

A nyertes program a miskolci önkormányzat vagyonának központi kezelését és a szolgáltatásokhoz való egyszerűbb hozzáférést segítő törekvéseit mutatta be. Ennek főbb lépései az átláthatóbb és hatékonyabb működés, színvonalasabb szolgáltatások, egységes irányítási rendszer kialakítása, áttekinthetőbb és egyszerűbb ügyintézés elérése az önkormányzati vagyon vállalkozói szemléletű kezelése által. A projekt eredményeként a korábban túlméretezett bürokratikus rendszer megszűnt, költséghatékonyabbá vált a működés, eredményesebb lett az ügyfelek problémáinak megoldása, csökkentek az üzemelési költségek, gyorsabbá vált az ügyintézés folyamata. (Mindkét döntőbe jutott magyar vállalkozói kisfilm tarolt a brüsszeli „Oscar-on": a Földszint 1 Produkció által, két kishörcsög főszereplésével készített "Vállalkozó vs. munkavállaló" című film Európa legjobbja lett, míg a Jam Film munkája a bronzérmet hozhatta el a 2009. május 6-i brüsszeli díjátadóról.)

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo