Leépítéssel csökkentené a veszteségeket a nagy áruházlánc

Több száz németországi munkatársától készül megválni a Media Markt és a Saturn, elsősorban a központi igazgatásban. Ezt a veszteségek követelte takarékossági meggondolásokkal indokolják.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A Ceconomy konszernhez tartozó két cég Németországban mintegy 28.000 embert foglalkoztat. Míg a 2017-es üzleti évet 206 millió eurós nyereséggel zárták, ez a 2018-asra 23 millióra csökkent. Amennyiben számításba veszik az oroszországi eladott üzletágat is, akkor a vállalatok 212 milliós veszteséggel zárták a legutóbbi évet.

commons.wikimedia.org

A Ceconomy korábban kicserélte a Media Markt és a Saturn szinte teljes vezetését. Ferran Reverter, a Media-Saturn csoport vezetője az on-line eladásokat és a szolgáltatásokat: a javításokat, a biztosításokat és a mobil-szerződéseket kívánja előtérbe állítani. Az új főnök véleménye szerint a németországi helyzet, ahol csökkent a forgalom és a nyereségrés, kihívást jelent azért is,mert a költségek igen magasak.

Több tízezer munkahelyet szüntet meg a VW konszern
Nem sokkal azután, hogy nyilvánosságra hozták az idei, magas nyereség-részesedés mértékét, a VW konszern jelentős leépítéseket jelentett be.
Radikális takarékossági programot terveznek, amelynek segítségével az áruházlánc ismét sikeres lehet. A program keretében elsősorban az ingolstadti központ létszámának leépítése kerül napirendre. A felügyelő bizottság április végén dönt a takarékossági intézkedésekről.

(Forrás: Westdeutsche Allgemeine Zeitung)

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo