Leáll az Electrolux nyíregyházi gyára, veszélyben 650 ember munkája

Az Electrolux 2024 januártól nem folytatja tovább a hűtőszekrények gyártását nyíregyházi gyárában a lényegesen megváltozott üzleti környezet és alacsony kereslet miatt. A gyár 650 munkatársat foglalkoztat, a telephelyen szabadonálló hűtőszekrényeket gyártanak.

„Ez volt az egyik legnehezebb döntés, amit az Electroluxnál töltött időm alatt tapasztaltam. Tudjuk, hogy ez milyen súlyos helyzetet teremt a nyíregyházi gyárban dolgozóknak, akik kemény munkájukkal és erőfeszítésükkel hosszú évek óta támogatják a vállalatot. Az Electrolux elkötelezett amellett, hogy a Kollektív Szerződésben garantált jogokon felül olyan támogató programot dolgozzon ki az érdekképviseletekkel, ami méltányos, és segíti munkatársaink jövőbeni elhelyezkedését” – mondta Gönczy Sándor, az Electrolux Magyarország ügyvezető igazgatója, az Electrolux Csoport szenior alelnöke.

Nagy a baj Nyíregyházán (Fotó: Electrolux)
Nagy a baj Nyíregyházán (Fotó: Electrolux)

A vállalat döntését a 2022 utolsó negyedévében készített hatástanulmány előzte meg, ami a nyíregyházi gyár versenyképességét vizsgálta. A versenyképesség vizsgálata során a legfontosabb szempontok a gyár kapacitásának kihasználtsága, valamint a jövőbeli mennyiségi előrejelzés a hűtőszekrény termékkategóriákban voltak.

A hatástanulmány eredménye, valamint a jelenlegi üzleti környezet megkövetelte, hogy cselekedjünk. Célunk továbbra is, hogy biztosítsuk az Electrolux hosszútávú gazdasági növekedését, növeljük a versenyképességet a hűtőszekrény termékkategóriában – mondta Gönczy Sándor.

Az Electrolux az illetékes minisztériummal és a helyi önkormányzattal vizsgálja a telephely további hasznosításának lehetőségeit. Az Electrolux elkötelezett az együttműködés mellett az érintett hatóságokkal, érdekelt felekkel, hogy a lehető legmegfelelőbb támogatást biztosítsa munkavállalóinak. Az Electrolux haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a kormányhivatal foglalkoztatási osztályával és külső szakértő tanácsadót is bevon a termelés leállásában érintett dolgozók munkaerőpiacon történő mielőbbi elhelyezkedésének érdekében. A munkavállalók rendszeres tájékoztatást kapnak az átszervezés menetéről.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo