Közbeszerzések: főleg az alvállalkozókkal trükköznek

Több mint 170 ellenőrzést indított a Közbeszerzési Hatóság a közbeszerzési eljárások szerződéseivel összefüggésben; a feltárt jogsértések mintegy 50 százaléka az alvállalkozók bevonásával függ össze, a büntető feljelentések zöme pedig nagyléptékű építés-beruházások teljesítéséhez köthető

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép:Pixabay

A Közbeszerzési Hatóság szerdai tájékoztatása szerint eddig 12 büntető feljelentést tettek, 51 jogorvoslati eljárást kezdeményeztek, 5 törvényességi felügyeleti eljárást indítottak a cégbíróságon, számos bejelentés tettek a Gazdasági Versenyhivatalnál, valamint a Nemzeti Nyomozó Irodánál, és 2 polgári peres eljárást indított a szerződés semmisségének kimondására. A hatóság közleményében felidézte: a tavaly elfogadott új közbeszerzési törvényben kapott felhatalmazás alapján kezdték meg szerződések ellenőrzését. Az éves ellenőrzési terv, a közérdekű bejelentések és hivatalbóli kezdeményezések, valamint a már megkötött szerződések módosításainak megfigyelése alapján folyó vizsgálatok célja a törvény előírásainak maradéktalan betartatása és szükség esetén a szabálytalanságok szankcionálása a közpénzek átlátható és felelősségteljes felhasználása érdekében - írták.

Az első háromnegyed év tapasztalatai alapján a közbeszerzési jogsértések nagy hányada, mintegy 50 százaléka az alvállalkozók bevonásával függ össze. A szerződést elnyerő fővállalkozók a teljesítésbe nem jogszerűen, az ajánlataikban szereplőkhöz képest jóval magasabb mértékben vontak be alvállalkozókat, vagy az ajánlataikban nem megjelölt cégekkel dolgoztattak, és elmulasztották a kizáró okok fenn nem állásáról szóló nyilatkozat benyújtását. A törvénysértések másik jellemző csoportja a mulasztásos jogsértés, amikor vagy az ajánlatkérő, vagy az ajánlattevő nem tett eleget időben valamely kötelezettségének, de előfordult hamis adatszolgáltatás, valamint a közbeszerzések mellőzése is - ez utóbbi a feltárt jogsértések egytizedét teszi ki.

Biztosítékkal is készülni kell a sikeres pályázatra
Az uniós támogatási dömping a közbeszerzéseket is felpörgeti, miután az új Kbt. kötelezővé tette a közbeszereztetést a 25 millió forintos érték feletti egyedi beszerzések esetén. Bár a vissza nem térítendő támogatások esetében a kiírók már nem követelnek meg biztosítékot, számos, közbeszerzést kiíró vállalkozás kér az ajánlattevőktől teljesítési vagy jól teljesítési garanciát a források megfelelő felhasználásának biztosítékául – hívja fel a figyelmet a Start Garancia Zrt.
A 12 büntető feljelentés zöme nagyléptékű építés-beruházások teljesítéséhez kapcsolódik, de érintettek az egészségügyi eszközbeszerzések is. Csalás, költségvetési csalás, a számviteli fegyelem megsértése, valamint gazdasági adatszolgáltatás elmulasztása bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést a hatóság elnöke, de előfordult hamis magánokirat felhasználása is.

A feltárt kartellgyanúk esetében a Közbeszerzési Hatóság bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál, jelezve a szolgáltatók piacfelosztását, a közbeszerzési eljárásokon más szereplők javára történő szándékos visszalépéseket, illetve az ajánlati árakra vonatkozó megállapodásokat. Ezekhez az ügyekhez kapcsolódóan a hatóság elnöke több esetben jelentős vagyoni értékre elkövetett csalás gyanúja miatt büntető feljelentést tett.

A hatóság egy esetben komplex adóvizsgálatot is kezdeményezett, továbbá bejelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál panamai hátterű, a teljesítésben részt vevő cégek miatt, valamint kétszer a már megkötött és teljesített szerződések semmissége iránt indított polgári peres eljárást, mindegyiket építés-beruházási projektek kapcsán. A hatóság az ellenőrzések mellett kiemelt figyelmet fordít a jogkövető magatartások és a jó gyakorlatok terjesztésére is, ezért indította el 2016 januárjában az ingyenes Közbeszerzési Akadémia rendezvénysorozatot, amelyet a Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztályával közösen szervez. A rendezvényen az év végéig várhatóan közel másfél ezer szakember vesz részt - tették hozzá.

Könnyebben nyerhetnek közbeszerzést a kkv-k
Könnyebben kerülhetnek be a minősített ajánlattevői jegyzékbe a közbeszerzési eljárásokon indulni kívánó kis- és középvállalkozások, miután a jogalkotó áprilisban díjmentessé tette a minősítés megszerzését az érintettek számára. A vállalkozások folyamatosan keresik azokat az új lehetőségeket, amelyek megkönnyítik számukra a közbeszerzési eljárásokon való indulást – hívják fel a figyelmet a Start Garancia Zrt. szakértői.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo