Kölcsönben bízhatnak a magyar munkavállalók?

A magyarországi cégek jelentős hányada készül növelni kölcsönzött munkavállalóinak arányát, mert szerintük így jobban biztosítható a rugalmasság a válság idején - derül ki a Work Force Személyzeti Tanácsadó és Szolgáltató Kft. legfrissebb felméréséből, amelyet saját ügyfelei - főként a gyártás és termelés területén működő kis-, közép- és multinacionális vállalatok - körében végzett.

A megkérdezett cégek 40 százaléka jelezte, hogy még több kölcsönzött munkaerőt venne fel. Ezeknél a cégeknél az aktív létszám 10-12 százaléka volt kölcsönzött munkaerő, ez jövőre akár 3-4 százalékponttal is nőhet a Work Force előrejelzése szerint. A cégek válaszaiból az is kiderül, hogy a munkaerő-kölcsönzés mellett egyéb,a rugalmas létszámgazdálkodást lehetővé tevő eszközök is felértékelődnek, így például a diákmunka, vagy a határozott idejű szerződéssel történő foglalkoztatás. (Jelentős mozgások rázták meg a kölcsönző és a közvetítő szakmát az eltelt három évben.)

A nemrég elfogadott és jövő júliusban hatályba lépő új Munka Törvénykönyvének munkaerő-kölcsönzésről szóló rendelkezései kapcsán a Work Force pozitívan értékeli, hogy a jogalkotó "indokolatlan korlátozásokat és hátrányokat old fel" - idézi a közlemény Csákvári Róbertet, a Work Force ügyvezető igazgatóját. A cég szerint a szakmai színvonal további emelése, valamint a versenysemlegesség érdekében indokolt lenne a külföldi székhelyű kölcsönbeadók tevékenységét is a magyarországi előírások teljesítéséhez kötni. (A magyarok még bizalmatlanok a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatban.)

A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének (MMOSZ) korábbi közlése szerint tavaly a kölcsönzésben érintett kalkulált átlagos évi létszám több mint 124 ezer volt, ami körülbelül 5 százalékos növekedés az előző évhez képest. A kölcsönbeadók - becslések szerint - 2010-ben 155 milliárd forint adót és járulékot fizettek be a költségvetésbe, és a foglalkoztatásuk által minimum 79 ezer - maximum 273 ezer - embert foglalkoztattak megrendeléstől függően, azaz 4-12 százalékponttal csökkentették a munkanélküliséget az aktív korúak körében.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo