Kkv-k, figyelem! Még néhány napig igényelhető ez az adókedvezmény

Február 25-én, csütörtökön jár le a 4 milliárd forint alatti árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozások iparűzési adókedvezmény igénylési határideje – figyelmeztet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). A kamara azt javasolja a budapesti vállalkozóknak, vegyék igénybe a kedvezményt. Ugyanakkor rövidesen 75 millió forint kezdő saját tőkével szolidaritási programot indít a bajba jutott cégek megsegítésére.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara adatai szerint a fővárosban nagyságrendileg 250 ezer kis- és középvállalkozás jogosult a 2021-es adóévre helyi iparűzési adókönnyítést igényelni. A BKIK azt javasolja a cégeknek, vegyék igénybe az adókedvezményt és felhívja a figyelmet, hogy abból csak azok részesülhetnek, akik a február 25-i határidőig jelzik igényüket az önkormányzati adóhatóság felé a NAV erre szolgáló nyomtatványán.

A BKIK álláspontja szerint ugyanakkor a 250 ezer jogosult közül a járványhelyzet által a leginkább sújtott mintegy 15 ezer, döntően vendéglátóipari és turisztikai vállalkozás igazán nagy bajban van, számukra további forrásokat kell biztosítani a túléléshez a rendkívüli helyzetre való tekintettel.

Egy vállalkozás számára normál működés mellett ötezer forint kamarai hozzájárulás kifizetése nem jelenthet problémát és ezt az összeget a területi kamarák a vállalkozások számára szolgáltatások nyújtására használják. A BKIK álláspontja szerint azonban a mostanihoz hasonló válság esetén ötezer forint is sokat számíthat, éppen ezért a budapesti kamara konkrét, kézzel fogható támogatást kíván nyújtani: a legnehezebb helyzetbe került 15 ezer vállalkozás által kötelezően befizetett 5 ezer forintos kamarai hozzájárulásból most kifejezetten számukra állít fel nyitott támogatási pénzalapot.

A 75 millió forinttal startoló szolidaritási alapból a kamara főleg fogyasztásösztönző programot indít majd, mely egyebek mellett a nehéz helyzetbe került fővárosi vendéglátóhelyek nyitás utáni feltöltését is segítené. A program elindításához a BKIK saját forrásainak felajánlásán túl a koronavírus-válság által kisebb mértékben érintett budapesti vállalkozások támogatására és szolidaritására is számít.

A budapesti fogyasztásösztönző program részleteiről a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara hamarosan további tájékoztatást nyújt.

Véleményvezér

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo