Kilőttek a bérek, feszültség a munkaerőpiacon – hogyan reagáltak a cégvezetők a járványra?

Az elmúlt öt év legalacsonyabb fluktuációját hagyta maga mögött a magyar munkaerőpiac 2020-ban, mégsem tarthatott sokáig a munkáltatók öröme. A koronavírus-járvány miatt javuló elvándorlási adatok mögött ketyegő bomba most berobbant, kilőtt a fluktuáció. Csak a negyedik hullámtól függ, hol áll meg.

A HR-Evolution Kft. 2021 márciusában készült fluktuációbenchmark-kutatásának eredménye rámutatott, hogy 2020-ban mélypontra került az elvándorlás átlagos mértéke a hazai munkaerőpiacon. A múlt évben 3 százalékponttal, 29 százalékról 26 százalékra csökkent az átlagos fluktuáció.

A fluktuáció szektoronként eltérő értéket mutatott. A legmagasabb 2020-ban a termelésben volt (29 százalék), a szolgáltatószektorban pedig 24 százalék. A pandémia a kereskedelemre volt a legjelentősebb hatással, ahol 32 százalékról 18 százalékra csökkent a fluktuáció mértéke.

A csökkenés a koronavírus-járvány fékező hatásának volt az eredménye. Ám hiába javultak a fluktuációs adatok, az azt kiváltó okok nem szűntek meg, sőt a pandémia újakat teremtett – magyarázza Csikós-Nagy Katalin fluktuációkezelés-szakértő, a HR-Evolution ügyvezetője.

A szakértő szerint a múlt év egy átmeneti időszak volt, amikor inkább a kivárás, mint a valódi elköteleződés miatt halasztották a váltást a munkavállalók. Ebben a bizonytalan helyzetben sokan „kivártak”, hogy ha kicsit rendeződik a munkaerőpiac, váltanak. A járvány fékező hatásának enyhülésével ez most be is következett.

(Fotó: Pixabay)

 

A HR-Evolution előrejelzése szerint 2021-ben újra 30 százalék felett lesz az átlagos fluktuáció. A munkáltatók visszajelzésein alapuló piaci információk szerint óriási a feszültség a munkaerőpiacon. A drámai ütemben növekvő elvándorlási adatok mellett kilőttek a bérek a kékgallérosok körében, a HR-Evolution adatai szerint. Budapesten és környékén 2018-ban 1100 forint volt az átlagos órabér, most, 2021-ben 29 százalékkal magasabb, 1420 forint, és egyre emelkedik. A pluszjuttatások terén még jelentősebb a változás. A pluszjuttatások mértéke átlagosan havi 50 ezer forint volt 2018-ban, ma már 144 ezer forint.

Munkáltatói reakciók

A koronavírus-járványra adott reakciójuk alapján a munkáltatók három nagy táborra oszlanak. A támogatók, akik emberközpontúan, valódi támogató hozzáállással voltak jelen munkavállalóik életében az elmúlt egy évben. A látszatintézkedők, ahol a támogatások inkább munkáltatóimárka-építési célokat szolgáltak, mint valódi segítségnyújtást. Végül a passzív vállalatok, ahol az emberi tényezők a háttérbe kerültek. Leginkább utóbbi két csoportot sújtja a fluktuációrobbanás.

„Ezek a fluktuációs értékek rendkívül magasak, óriási költséget és károkat jelentenek a munkáltatóknak. Mára eljutottunk oda, hogy az elvándorlás költségei és kára mindenhol jóval meghaladják a munkavállalók megtartásra fordítható befektetéseinek összegét. Ebben a munkaerőpiaci helyzetben, amikor egyszerre van jelen a fluktuáció és a munkaerőhiány, a bérnövekedés és a koronavírus miatti bizonytalanság és változások, egy munkáltató nem teheti meg, hogy ne fektessen munkavállalóinak elkötelezettség növelésébe” – tette hozzá Csikós-Nagy Katalin.
A fluktuációkezelés-szakértő kiemelte, hogy nagyon fontos ugyanakkor foglalkozni a koronavírus-járvány hatására megváltozott munkavállalói igényekkel. Ilyen például a munkába járással töltött idő, mely a szellemi dolgozóknál kardinális kérdés lett. Megtapasztalva az otthoni munka kényelmét, nem szívesen utaznak sokat a munkahelyre, egyre gyakoribb elvárás a home office.

A fizikai dolgozók számára fontosabbak lettek a pluszjuttatások. Egyre tudatosabban figyelnek a testi és lelki egészségükre a kékgallérosok is, nem szívesen vállalnak már olyan műszakrendes munkát, ami hosszú távon egészségügyi károkat okozhat.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo