Kevesebb volt a szabályszegő a szezonban

Az idei nyári idegenforgalmi főszezonban a hatósági ellenőrök a korábbinál kevesebb fogyasztóvédelmi szabálytalansággal találkoztak, egyre több vállalkozás nyújt korrekt szolgáltatást, és képvisel jogkövető, fogyasztóbarát szemléletet.

A nyári főszezonban a fogyasztóvédők országszerte 1792 vendéglátó-ipari egységet, 128 taxis szolgáltatást vizsgáltak, a felügyelők 554 vendéglátónál és 18 taxisnál találtak valamilyen, többnyire kisebb szabálytalanságot. A szabálytalanságok aránya csökkenő tendenciát mutat, a nyári idegenforgalmi főszezonban az idén a vendéglátók 31 százalékánál tártak fel hiányosságot a felügyelők a múlt évi 33 százalékkal szemben, a taxiknál ez a mutató a tavalyi 17 százalékról 14 százalékra mérséklődött - mondta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.

A kiszabott bírságok összegét októberre összesítik, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy a hatóság a kis- és középvállalkozásoknál első körben nem bírságol, nem kirívó esetekben pedig a vállalkozások jogkövető magatartását segíti.

Az állami fogyasztóvédelem továbbra is partnerségben kíván együttműködni a szereplőkkel, ennek a szemléletnek az eredményességét mutatja, hogy 2300 cég szerepel a fogyasztóvédelmi szabályokat betartó vállalkozások pozitív listáján - mondta a helyettes államtitkár, jelezve, hogy a fogyasztóvédelemben fontos a tudatos fogyasztói magatartás erősödése is.

A Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) együttműködve Budapesten több taxist tudtak  ellenőrizni, náluk többnyire figyelmetlenségből adódó hiányosságot találtak, de előfordult olyan is, hogy engedélyt kellett bevonni - mondta. A jellemző hiányosságok közé sorolta, hogy nem adtak számlát, illetve nem megfelelően tájékoztatták az utasokat. A vendéglátóhelyeken vizsgálták többek között a mérőeszközök hitelességét, az árfeltüntetést, előfordult, hogy nem hitelesített mérőeszközt alkalmaztak a kiszolgáláskor, illetve nem a feltüntetett áron számláztak, a vásárlók könyve pedig nem volt látható helyen kitéve. (A hazai wepshopok viszont egyre megbízhatóbbak.)

5 tévhit az ügyfélpanaszokról
Kezdő vállalkozóként hajlamosak vagyunk vagy túlreagálni vagy alulbecsülni az ügyfeleink panaszait. A megoldás természetesen félúton van és a legkevésbé sem szabad az ügyfélszolgálatos hangulatára bízni, mikor melyiket alkalmazza. Íme az 5 leggyakoribb tévhit a panaszkezeléssel kapcsolatban.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo