Kevesebb volt a munkahelyi baleset tavaly - nem csak azért, mert sokan otthonról dolgoztak

A munkakörülmények javulását jelzi, hogy a munkabalesetek száma az egy évvel korábbihoz képest 15 százalékkal, a halálosaké pedig még nagyobb mértékben, 23 százalékkal csökkent tavaly Magyarországon – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. 

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Bár kétségkívül szerepet játszott benne, az adatok kedvező alakulása mégsem tudható be egyedül a koronavírus hatásainak – emelte ki Bodó Sándor.

A veszélyesebb tevékenységeket végző vállalkozások a járványhelyzet miatt nem vagy legfeljebb néhány hétre kényszerültek szüneteltetni működésüket, az év végére valamelyest többen dolgoztak az elsődleges munkaerőpiacon, mint 2019 utolsó hónapjaiban.

Az ITM adatai alapján 2020-ban a tavalyelőtti több mint 24 ezerrel szemben 20 366 munkabalesetet, ebből a 2019-es 83-hoz képest 64 halálos kimenetelűt jelentettek. A szomorú statisztika éllovasa még mindig az építőipar, de a balesetek száma ebben az ágazatban is ezer alá csökkent. A feldolgozóiparban a megelőző évhez képest feleannyi, hat halálos munkabaleset történt. A távmunka térnyerését jelzi, hogy míg egy évvel korábban mindössze egy, tavaly már tizenegy alkalommal szenvedtek három munkanapon túl gyógyuló sérülést otthon dolgozók.

A koronavírus-járvány elleni védekezésben való részvétel számos új feladatot adott a munkavédelmi hatóságnak. A megnövekedett számú tanácsadás mellett kiemelt tennivalót jelentettek az egyéni védőeszközök megfelelőségének értékelését végző szervezetek kijelölési eljárásai, a munkavédelmi útmutatók, segédletek, ajánlások összeállítása és kiadása, a megbetegedések foglalkozási eredetének vizsgálata is.

 

 

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo