Karácsonykor sem a Jézuska hozta a pénzt, hanem a marketing

Négy szűk esztendő után kismértékben javult a kis- és közepes vállalkozások karácsonyi forgalma 2012-ben - derül ki a Marketing Commando 2013 januárjában végzett 2000 fős online felméréséből.

A 2012-es karácsonyi szezon kismértékű, de határozott változásokat mutat 2011-hez képest. A korábbihoz viszonyítva 2 százalékkal, 36 százalékról 38 százalékra növekedett a nagyobb forgalmat elkönyvelő cégek aránya 2012 Karácsonyán. Ugyanakkor két százalékkal 24-ről 22 százalékra csökkent azok aránya, akik ünnepi forgalma csökkent. A válaszadók 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem változott az ünnepi forgalma 2012-ben, ami megegyezik az előző évi adatokkal.

„Megfordulni látszik az évek óta tartó negatív tendencia, és 2009 óta a tavalyi karácsonyi forgalom mutatja a legjobb eredményeket, de még mindig jóval elmarad a válság előtti számoktól” – mondta Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, a Marketing Commando vezető tanácsadója.

„Azonban az eredményeket nem a Jézuska hozta. A javuló eredmények oka a válság kisvállalatokat szorító hatásának lazulása mellett az intenzívebb marketing tevékenység” – emelte ki a szakértő. Hasonlóan az előző évekhez, kimutathatóan azoknak a cégeknek nőtt jobban a forgalma, akik több időt és energiát fordítottak marketingre.

Forrás: MarketingCommando.hu

Kedvező tendenciák

Minden a marketingről
Regisztrált olvasóink további érdekességeket, hasznos információkat tudhatnak meg a reklám, a kommunikáció és a marketing világáról kapcsolódó témadobozunkban.
2012-ben jelentősen, 46-ról 58 százalékra nőtt a karácsonyi szezonban intenzívebben marketingező cégek száma. Ugyanakkor számottevően 47-ről 34 százalékra csökkent azok aránya, akik ugyan annyit reklámoztak, mint egy ével korábban. Az intenzívebb marketinget folytató cégek 58 százaléka ért el nagyobb forgalmat, mint egy évvel ezelőtt. 27 százalékuk megtartotta a tavalyi szintet és 18 százalékuk forgalma csökkent.

Több marketing, több forgalom

A többet marketingező cégek közül tavaly is kétszer annyian könyvelhettek el sikeres Karácsonyt, mint akik kevesebbet marketingeztek: 55 százalékuk forgalma nőtt. Ezzel szemben stagnáltak, vagy forgalomcsökkenést realizáltak azok, akik kevesebbet vagy egyáltalán nem marketingeztek. A kevesebbet marketingező cégek 33 százalékának csökkent a karácsonyi forgalma az előző évhez képest, míg 39 százaléknak stagnált és csak 28 százalékuk könyvelt el forgalomnövekedést a 2011-es ünnepi szezonhoz viszonyítva.

Erősödő online forgalom

A válaszadók 59 százalékának származott forgalma az internetről, 41 százalékuk csak offline forgalmat bonyolított. A megkérdezettek 14 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a karácsonyi forgalma fele-fele részben származott az internetről és offline, 16 százalék válaszolta azt, hogy a megrendelések negyede érkezet online. A válaszadók viszonylag magas arányban, 29 százalék válaszolták azt, hogy megrendeléseik legalább háromnegyede online érkezik ami jelzi, hogy az online marketing széles körben terjed a kisvállalatok körében.

Tizenegy tipp, hogy sikeres legyen a céges weboldalunk!

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo