Kamu akció miatt indított eljárást a GVH egy vállalkozással szemben

Elég megtévesztő a budapesti cég reklámja.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Szőnyeg galéria Kft.-vel szemben, mivel a budapesti cég reklámgyakorlata több szempontból is tisztességtelenek minősülhet, a kereskedés többek között ál-végkiárusítással és fiktív akciókkal próbálhatja meggyőzni a fogyasztókat.

A nemzeti versenyhatóság csütörtöki, MTI-nek küldött közleménye szerint a kft. többek között a legnagyobb kereskedelmi televíziókban, illetve országos rádióadókon futó reklámjai vélhetően több szempontból is megtévesztik a fogyasztókat.

Megtéveszthetik a fogyasztókat (Fotó: Pixabay)

A cég feltehetően megalapozatlan állításokkal hirdeti piaci elsőségét és termékválasztékának nagyságát, továbbá megtévesztően állíthatja, hogy végkiárusítást tart, "felszámolási kedvezményt" ad minden szőnyegre, illetve "véglegesen bezárja üzletét" - miközben nem áll szándékában felhagyni a tevékenységével.

Az eljárás még nem jelent jogsértést

A GVH közölte: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

(MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo