Jól megy az IKEA-nak

Az IKEA Csoport a 2017-es pénzügyi évre  vonatkozó összes értékesítése 34,1 milliárd euró volt. A valutára gyakorolt hatással korrigálva az IKEA Csoport eladási növekedése az év során 3,8 százalékos volt. Magyarországon 13 százalékos forgalom-növekedést vár a cégcsoport.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az IKEA Csoport, (INGKA Holding B.V és az általa irányított szervezetek) az IKEA franchise rendszerének legnagyobb kiskereskedelmi egysége, jelenleg 355 IKEA áruházat üzemeltet 29 országban. Az év során 149 000 munkatárs fogadott 817 millió látogatót az IKEA Csoport áruházaiban, míg több mint 2,1 milliárdan látogattak el a vállalat weboldalára.

Megújulókba fektetnek

„A rendkívül gyorsan változó kereskedelmi környezetben arra törekszünk, hogy vásárlóink életét valamivel jobbá tegyük. Szeretnénk hasznosítani az emberek életmódjára vonatkozó alapos ismereteinket, és szeretnénk inspirációval szolgálni arra vonatkozóan, hogyan teheti jobbá a lakberendezés az életünket otthon. Ebben az évben a figyelmünk középpontjában a nappali áll, ennek megfelelően az összes áruházunkban átalakítottuk a nappali területet, továbbá szélesebb választékot és számos okos lakberendezési megoldást kínálunk - folytatja Jesper Brodin aki 2017. szeptember 1. óta az IKEA Csoport elnök-vezérigazgatója.

A csoport új, soroksári áruháza - Kép: IKEA

Az IKEA Csoport továbbra is komoly összeget invesztál abba, hogy pozitív hatással legyen a környezetre. Legutóbbi franciaországi, kanadai és litvániai befektetéseinknek köszönhetően szélturbináink száma ma már 415-ra tehető. Ez azt jelenti, hogy az IKEA Csoport jelenleg több szélturbinával jelentkezik, mint áruházzal, és egyre közelebb van annak a 2020-ig kitűzött céljának a megvalósításához, hogy energia független legyen, vagyis legalább annyi megújuló energiát termeljen, mint amennyit a működéséhez használ.

Nagyot nőnek

„Tevékenységünk alapja változatlan: szebb hétköznapokat igyekszünk teremteni az emberek többsége számára, és a legutóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt helyezünk arra, hogy a kínálatunk még inkább elérhető legyen. Minket is érint a javában zajló új, digitális kereskedelmi átalakulás, és számos olyan globális trendet tapasztalunk, amely befolyásolja az életünket. A lakberendezés iránti nagy érdeklődés továbbra is egyre élénkül, köszönhetően a személyre szabott, egyedi megoldási lehetőségeknek. Szerepünk ebben az, hogy alapvetően fontos, ugyanakkor releváns választékot kínáljunk megfizethető árakon, anélkül, hogy bármilyen kompromisszumra kényszerüljünk a fenntartható megoldások kárára” – mondta Marek Feltl, az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős regionális vezetője.

„Ez további sikeres évet eredményezett számunkra a régióban, ahol szintén nagyszerű eredményekre számítunk: 13 százalékos növekedésre Magyarországon, három százalékra a Cseh Köztársaságban és 4 százalékra Szlovákiában az előző, 2016-os pénzügyi évhez képest. Eközben azt látjuk, hogy vásárlóink értékesen eltöltött időt és minőségi vásárlási élményt várnak tőlünk, valamint hogy a digitalizáció sok olyan lehetőséget rejt, mely segít és inspirál minket ezen az úton. Sok energiát fektetünk abba, hogy az IKEA továbbra is nagyszerű és vonzó munkahely legyen, ahol a dolgozóink fejlődhetnek, és velünk együtt gyarapíthatják a tapasztalataikat” ‒ tette hozzá Marek Feltl.

Véleményvezér

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo