hirdetés

Itt igazán öröm dolgozni

A kis- és középvállalkozások életét egyre jobban megnehezítő munkaerőhiány miatt kiéleződik a verseny a munkáltatók között. A zsűri megítélése alapján 107 munkahely bizonyította a Szerethető Munkahely Díj során, hogy érdemben tesz munkavállalói megtartásáért. Több mint 400 hazai cég indult neki, hogy megnyerje a díjat, az eredmények szerint a technológia ipari kisvállalkozásokban a legjobb dolgozni itthon. 

Hazai szálláshelyek, vendéglátóegységek, figyelem!

Pályázzanak és nyerjenek díjat az ország legjelentősebb designversenyén -
nevezzenek be a Klasszis TopDesign 2023 megmérettetésre!
Külföldi és hazai szakértőkből álló zsűri, bemutatkozási lehetőség a nagyközönségnek, exkluzív díjátadó gála.

Regisztráljon most!

hirdetés

A magyar  kis- és középvállalkozásoknak egyre inkább küzdenek a munkaerőhiánnyal egy nemrégiben közzétett kamarai elemzés szerint. A megfelelő munkatársak megtalálása és megnyerése mellett, a vállalatvezetők 60 százalékának a dolgozók megtartása okoz nehézséget.

A DreamJo.bs állásportál szeptemberben hirdette meg a Szerethető Munkahely Díjat, hogy megmutassa, Magyarországon százával vannak olyan cégek, amelyek tesznek azért, hogy hosszabb távon is sikeresen tartsák meg munkatársaikat. A versenyre többszáz, 250 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozás nevezett.

Ez is egy jó munkahely, Kép: MÜPA

Az elbírálás alapjai azok a bemutatkozók voltak, amelyekben a cégek munkatársai arról meséltek, milyen náluk a munkakörnyezet, milyenek a szakmai fejlődési lehetőségeik, mennyire terheli a munka a magánéletüket, hogyan tudnak együttműködni a főnökeikkel, mik azok a mozzanatok, amelyek a közösséghez kötik őket, illetve miért maradnak ott a piaci csábítások ellenére is.  A zsűri – az egyenlő esélyek szem előtt tartása érdekében - 10 véletlenszerűen kiválasztott képes- szöveges önjellemzés alapján osztályozhatta ötös skálán, mennyire lehet öröm az adott cégnél a munka.

A majdnem 600 fős önkéntes zsűri, közel 3000 leadatott szavazata alapján a legtöbb pontot kapott – az eredetileg tervezett 100 helyett, pontegyenlőség miatt - 107 cég nyerte el és használhatja egy éven keresztül a Szerethető Munkahely címet.  Néhányan a győztesek közül:

  • Bortársaság – a legjobb borok gyűjtőhelye
  • Budapesti Fesztiválzenekar – Magyarország egyik legnépszerűbb komolyzenei együttese
  • Hosszúlépés. Járunk? – Budapest arcait bemutató városséták szervezője
  • JóSzaki – a megbízható szakember kereső
  • Nanushka – a magyar divatmárka
  • Hajtás Pajtás Futárszolgálat – szmog mentes biciklis futárszolgálat
A díjazott cégek teljes listája a szerethetomunkahelyek.hu weboldalon található.

„A győztes cégek legnagyobb része, közel 60 százaléka 50 főnél kevesebbet foglalkoztató kisvállalkozás. Nagyon örülünk, hogy a versenyen keresztül ők is be tudtak mutatkozni, hiszen ahogy a legfrissebb kamarai adatokból is látszik, éppen számukra okoz különösen nagy problémát a munkaerőhiány” – értékelte az eredményeket Németh Anna, a DreamJo.bs társalapítója.

Etikus vállalati kultúra: tenni is kell érte
Az etikus működés, a felelős gondolkodás hatása egy vállalat eredményességére nehezebben ragadható meg, mint mondjuk a bankszámlán található egyenleg. Ez azonban csak első pillantásra tűnik így – figyelmeztet szakértőnk.
„A versenyre benyújtott pályázatokkal a hazai vállalakozások bebizonyították, hogy több olyan munkahely is van Magyarországon, ahová még hétfőnként is érdemes bejárni dolgozni. Bízunk benne, hogy a szerethető cégek jó gyakorlataiból ötletet meríthetnek a hazai vállalkozások, így egyre több cég teremthet olyan környezetet, ahol hosszútávon is szívesen maradnak a kollégák”– tette hozzá.

A verseny eredményei szerint az ország legszerethetőbb munkahelyeinek 41 százaléka a technológia ipar szereplője, de kerültek a legjobbak közé mások mellett a szolgáltatás, az építészet, ingatlanpiac és az oktatás területén tevékenykedő vállalkozások is.

hirdetés

Véleményvezér

Tíz százalékra csökkent az orosz gáz szerepe Európában

Tíz százalékra csökkent az orosz gáz szerepe Európában 

Orbán Viktor szerint nem jó, hogy Európa megszabadult az orosz energiahordozóktól. A miniszterelnök erről tegnap, napirend előtt az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján beszélt.
Van ingyen ebéd

Van ingyen ebéd 

Szerencsések azok, akik a román határ mellett laknak. Kedvelt élelmiszereiket ugyanannál a multinál jóval olcsóbban kapják meg a szomszédoknál.
Az oroszok Ukrajna után Örményországot is elveszíthetik

Az oroszok Ukrajna után Örményországot is elveszíthetik 

Azerbajdzsán megtámadta Hegyi-Karabahot, hogy visszaszerezze egykori területét. Az akció teljesen átrendezi a kaukázusi erőviszonyokat.
Az USA a cégalapítások több mint felét bevándorlóknak köszönheti

Az USA a cégalapítások több mint felét bevándorlóknak köszönheti 

A befektetők jól átgondolják hová vigyék a pénzüket és ma nehéz jobb helyet találni az USA-nál.
Hatalmasat durrant a kínai ingatlanlufi

Hatalmasat durrant a kínai ingatlanlufi 

A szakemberek szerint beláthatatlanok a következmények.
A hiedelmekkel ellentétben mégsem áll olyan rosszul Európa a gyermekgyártás tekintetében

A hiedelmekkel ellentétben mégsem áll olyan rosszul Európa a gyermekgyártás tekintetében 

Magyarország népessége tényleg drámaian csökken, nemsokára Ausztria lélekszáma is több lesz, mint a miénk, de ez nem általános európai tendencia.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo