Itt a lista a feketén foglalkoztatókról

Közzétette a NAV a feketén foglalkoztató munkaadók listáját. Szokás szerint sok a mikro- és kisvállalkozás, a nagy nevek viszont szinte teljesen eltűntek. Ők már látják, a munkaerőhiányos gazdasági környezetben a tiszta foglalkoztatás az alap, hogy esélyük legyen elegendő embert találni.

Kép: Freeimages.com

Ismét közzétette a NAV azon cégek és egyéni vállalkozók listáját, akikről a hatósági ellenőrzések során kiderült, hogy feketén foglalkoztatták a munkavállalóikat.(A munkavállaló is ellenőrizheti a munkáltatót.) Úgy tűnik, hogy a munkaerőhiány és az ellenőrzések megtették a hatásukat: jelentősen csökkent a feketén foglalkoztató cégek száma. Egy éve még több mint ötezer, most 4459 foglalkoztató szerepel a listán – írja a napi.hu. A 2017-es minimálbér és garantált bérminimum-emelés ugyanakkor szakszervezetek szerint akár a feketefoglalkoztatás terjedését is eredményezheti.

Az adóhatóság azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztató nevét, lakcímét, adóazonosító jelét) teszi közzé, akiknél (amelyeknél) jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek – vagyis feketén foglalkoztatták a munkavállalóikat. A listáról lekerülni úgy lehet, ha valaki két évig megfelel a szabályoknak.

A friss listán főként a mikro- és kisvállalkozások jelennek meg – ez eddig is így volt –, de míg korábban sokszor ismert, nagyobb cégek is felkerültek a listára, a mostani listából ezek szinte teljesen hiányoznak. Úgy tűnik, hogy a cégek immár jobban odafigyelnek arra, hogy ne szerepeljenek egy ilyen listán. Már csak azért sem, mert a munkaerőhiány miatt az álláskeresők jobban válogathatnak ajánlatok között, és egyre inkább kiszűrik a bejelentés nélkül foglalkoztatókat.

 

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo