Ingyen épít kisvárosi szállókat az Airbnb

Ingyen épít az Airbnb közösségi központokat, kiadható szobákkal. Az épület tulajdonosa és üzemeltetője a helyi közösség lesz, s a kiadásból származó profit is helyben marad. A látszólag karitatív kezdeményezés célja, hogy behozzanak a turisták látókörébe ismeretlen, de látogatásra érdemes helyeket. Olyan kisvárosokat támogatnának így, ahol nincsenek források a turizmus fellendítésére.

A megosztás-alapú gazdaság élhajósának új projektje a Samara nevet viseli és egyelőre kísérlet, bár elemzők szerint meg van rá az esély, hogy az Airbnb egyik felkapott programja legyen. A Samara lényege, hogy egy dizájnercsapat a turizmus fősodrától távol eső, kívülállók által alig látogatott kisvárosokban húz fel közösségi központokat, ahol az Airbnb felhasználók és a helyi lakosok megismerkedhetnek egymással. Nyilvánvalóan az a ráció ebben, hogy olyan településekre vonzzon turistákat a cég, ahova egyébként nem nagyon mennének, s a kis számú meghirdetett ingatlanon növeljék a forgalmat.Ha egyáltalán van ilyen. Mert ha nincs, akkor azt szeretné elérni az ilyen központok felhúzásával az Airbnb, hogy a turistákkal való megismerkedés arra ösztökélje a helyi lakosokat, maguk is hirdessék meg otthonukat bérbe adásra az Airbnb-n.

A Samara érdekessége, hogy nem Amerika-centrikus kezdeményezés. Az első ilyen központot ugyanis Japánban nyitják meg, Josinó városában. A csavar a kezdeményezésben, hogy az Airbnb nem lesz sem tulajdonosa, sem üzemeltetője ezeknek a központoknak. A helyi közösségnek -vélhetően a polgármesteri hivatalnak vagy valamilyen polgári szerveződésnek- adják át ezt a feladatot.

Íme a Van Gogh-szoba. Kép: Airbnb

A josinói épület terveit már kiállították Tokióban, és a FastCo beszámolója szerint olyan házról van szó, amely köztes megoldás a közösségi központ és a szálloda között. Lesz benne konyha és hálószobák is, melyeket bérbe lehet venni az Airbnb-n keresztül.A Samara része egy átfogóbb stratégiának: akárcsak a turizmus más szereplői, az Airbnb is nemrég az "élményipar" felé tett elmozdulást, amikor meghirdetett egy új programot, melyben arra buzdította felhasználóit, jelenítsék meg kedvenc filmjeik helyszíneit az otthonaikban. Azt remélik ettől, hogy a turisták kedvet kapnak a nyaraláshoz olyan helyeken is, ahova egyébként talán nem mennének.

A legfurább ötlet is bejöhet
Ha valahol, akkor az Airbnb szállások között tallózva érezhetjük azt, hogy kicsit megőrült a világ, hiszen ki fizetne akár egy fillért is egy fadobozért, vagy egy amerikai teherautósofőr hátsó udvaráért? Pedig erre is van kereslet. Ha a szállásadónak jó az üzleti érzéke, gyakorlatilag bármit kiadhat.
Ugyancsak a közelmúltban az Art Institute of Chicago népszerűsítésére hirdette meg az Airbnb azt a Van Gogh-kampányt, melyben arra bátorította a lakáskiadókat, kreálják újra Van Gogh festményeinek helyszíneit azokban a terekben, amiket kiadnak - így Van Gogh világába tehetnek időutazást a turisták. A Dél-Franciaországban lévő szoba egyébként jelképes összegért, alig 10 euróért bérelhető ki.

A "Night at" kampány részeként is történtek ilyen átalakítások, volt aki New Yorkban a Tini Nindzsa teknőcök-filmek helyszíneit alkotta meg. A "Night at" égisze alatt olyan szállásokat is kiadnak, melyek különleges helyszíneken vannak, például egy akváriumban vagy egy kosárlabdacsapat stadionjában.

Arról még nem hangzott el semmi, hogy mely várost szemelték ki a Samara-projekt következő épülete számára. Joe Gebbia, az Airbnb társalapítója azonban elmondta, hogy a program meghirdetése óta rengeteg megkeresést kaptak Angliában, Kínából, Koreából, Spanyolországból, Franciaországból és Olaszországból.

Kép:Airbnb

A szobakiadásból megmaradó nyereség -miután az Airbnb levonta a saját jutalékát- a helyi közösséget illeti, mint tulajdonost és üzemeltetőt. Talán magyar falvaknak és kisvárosoknak is érdemes lobbizni a cégnél, hátha bekerülnek a programba.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo