Ingatlanárak hegymenetben: újabb buborék?

Vajon újabb buborék alakul ki az ingatlanárakban, vagy tartós lesz az áremelkedés? Elég a béremelés a magyar vállalatoknak, hogy kezeljék a munkaerőpiaci kihívásokat? A Piac & Profit most megjelent februári számában többek között ezekre a kérdésekre is válaszokat adunk! Keresse az újságárusoknál!

Hegymenetben?

A tavalyi, rekordmértékű drágulás ellenére idén sem számíthatunk a lakásárak enyhülésére, bár a szakértők szerint az áremelkedés valószínűleg a tavalyinál kisebb mértékű lesz. 2019-ben több mint 20 ezer új lakást adnak át, de a kereslet egyelőre még akkora, hogy ez sem nyomja le az árakat. Az egyéb árnövelők – a CSOK bővülése, a lakásépítések lassulása, a keresetek növekedése – idén is jelen lesznek, valamint megszűnik a kedvezményes lakásáfa is, bár ennek hatását inkább csak a következő pár évben érezhetjük majd.

Nemzeti érdek az egészséges lakosság

A magyar vállalatok is nyerhetnek, ha emelik a béreket, de ez csak az egyik szükséges lépés lenne a munkaerőhiány ellen Csath Magdolna közgazdász szerint. A Szent István Egyetem professzorával a túlóratörvényről, a versenyképességi rangsorokról és arról is beszélgettünk, miért árthatnak a versenyképességnek az autóipari beruházások.

Ész is kell, nem csak traktor

Annak ellenére, hogy a mezőgazdaságban gőzerővel zajlanak a beruházások, a termésátlagok növekedésén nem látszik az elmúlt évek technológiai fejlesztése. A gondot elsősorban a munkaerőhiány jelenti és ez a fejlesztések elsődleges hajtóereje is, de egy felmérés olyan hiányosságokra is rámutatott, amelyek sok gazdálkodó felkészültségét megkérdőjelezik.

A szükséges plusz

Mi kell ahhoz, hogy egy termék elterjedjen, egy szolgáltatás jelenséggé váljon? Az, hogy megoldja a fogyasztó problémáját, amivel hálát, sőt kultikus rajongást vált ki. A minőség önmagában kevés, a terméknek egy sztoriba kell illeszkednie és a cégeknek ezt kell kommunikálniuk. Az üzleti siker kulcsa napjainkban a történetmesélés.

További részletek a Piac & Profit februári számában! Keresse az újságárusoknál!

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo