Így változik a Munka Törvénykönyve

Mától ismét jelentősen változik a tavaly júliusban hatályba lépett új Munka törvénykönyve (Mt.) A módosítások több, azóta egyértelművé vált problémára is megoldást nyújtanak, ugyanakkor – mivel jelentős részben a bérszámfejtés területét érintik – az évközi változtatás sok vállalkozás nyilvántartásának átállítását megnehezítheti.

Komoly változások lépnek életbe mától - Kép: Pixabay

A csütörtöktől életbe lépő változások végre rendezik a távolléti díj számításának anomáliáit. A jövőben emiatt már nem fordulhat elő, hogy egyes hónapokban jobban megéri szabadságra menni, miközben más hónapokban a szabadság idejére kifizetett alacsonyabb távolléti díj miatt a havi bér esetleg még a szerződés szerinti havi alapbér összegét sem érte el. A minimálbéreseknél az is bizonytalan helyzetet okozott, ha emiatt a számítási mód miatt még a törvényi minimumot sem érte el a járandóság.

Az új munka törvénykönyvéről részletesebben itt olvashat!

Szintén a távolléti díj számításával kapcsolatos az a változtatás, amely nagyban egyszerűsíti a bérszámfejtők munkáját. Augusztus 1-jétől megszűnik a tételes bérpótlékolási kötelezettség a távolléti díj számításakor, tehát nem kell figyelembe venni a dolgozó tervezett beosztását a szabadsága ideje alatt. Ez alól a szabály alól továbbra is van egy kivétel, mégpedig az állásidőre járó bér számítása. Itt ugyanis továbbra is figyelni kell azt, hogy a munkavállaló milyen műszakban dolgozott volna.

A szabadságot augusztustól – eltérő megállapodás hiányában – úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább tizennégy egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól. E tekintetben – a szabadságként kiadott napon túl – a heti pihenőnap (heti pihenőidő), a munkaszüneti nap és az egyenlőtlen munkaidő-beosztás szerinti szabadnap vehető figyelembe – tartalmazza a törvény.

A legfőbb módosítás
A havi alapbér meghatározott időszakra járó részének számításánál a havi alapbér egy órára eső összegét szorozni kell az adott időszakra eső általános munkarend szerinti teljesítendő órák számával. A törvény szerint a bérpótlék számítási alapja ezentúl nem a munkavállaló alapbére, hanem egy órára járó alapbére lesz. A számítási alap meghatározásakor a havi alapbér összegét vagy 174 órával (teljes napi munkaidő esetén) vagy a 174 óra időarányos részével kell elosztani (rész- vagy általánostól eltérő teljes napi munkaidő esetén).
Most válik igazán kötetlenné a kötetlen munkaidő: a munkáltató eddig ugyanis rendelkezhetett a munkavállaló munkaidejének felével. Egy európai bírósági döntés nyomán a munkáltatónak írásban kell átengednie a teljes munkaidő beosztásának jogát. Ettől függetlenül a munkáltató eseti jelleggel továbbra is előírhatja a kötelező megjelenést, tehát bizonyos szűk körben továbbra is rendelkezhet a munkavállaló munkaidejével.

A módosítás részleteit itt olvashatja!

Változnak a bérszámfejtés szabályai
A munkaidőkeretben foglalkoztatott órabéres munkavállalók havi munkabérének megállapítása során ugyanis a jövőben nem fix értékkel, hanem havonta változó óraszámmal – augusztusban például 168 órával – kell elszámolni az egy hónapra jutó munkabért. A jövőben a munkabér kiszámítása során az órabéres munkavállalók havi munkabérét nem a 174 órás átalányértékkel, hanem hónapról hónapra változó óraszámmal kell majd elszámolni munkaidőkeret alkalmazása esetén. Mindez nagyfokú körültekintést követel meg a cégek bérelszámoló munkatársaitól annál is inkább, mivel a távolléti díj számítási szabályaival ellentétben, ezen szabályok betartását továbbra is vizsgálhatja a munkaügyi ellenőrzés
Az Mt-hez kapcsolódó rendelkezések életbe lépése alig két héttel követi a táppénzszámítási szabályok július 15-i módosítását, amely minden munkavállalót érint. Ennek részeként a jövedelemigazolást a jövőben csak írásos kérésre kell kiadni a munkavállalónak, illetve megszűnik a jövedelemigazolási tömb is. Ez utóbbi módosítás egy immár anakronisztikussá vált gyakorlatot, a kézzel kitöltendő, szigorú számadású nyomtatvány vezetési kötelezettségét szünteti meg.

„Miközben kedvező fejlemény, hogy a jogalkotó lépésről lépésre orvosolja a Munka törvénykönyve tavalyi bevezetése során napvilágra került problémákat, a gyakori, jellemzően évközben bevezetett változások különösen azokat a vállalkozásokat állíthatják komoly kihívások elé, amelyek saját, kis létszámú bérelszámoló részleggel igyekeznek követni a rendelkezéseket – magyarázza Fehér Tamás, a Trenkwalder ügyvezetője. – A jogszabályok hektikus bevezetésére jó példa a táppénzszámítási eljárások egyébként előremutató, két héttel ezelőtti változása, amelyet nemcsak év közben, de ráadásul hónap közepén léptettek hatályba.” (Pedig a vállalkozások adminisztrációs terhei már így is túl magasak.)

„Tekintettel arra, hogy a sűrű változások időszaka még korántsem ért véget, sok cég számára a költséghatékonyság mellett ez a tény is komoly szempont lehet, amikor a bérszámfejtési szolgáltatások tapasztalt szolgáltatóhoz történő kiszervezéséről kell döntést hozniuk.” - emelte ki a szakértő.

Megkaptuk az adóemeléseket is

Komoly adóváltozásokat kapunk a nyakunkba mától. Emelkedik a tranzakciós illeték, így többet kell fizetnie a lakosságnak és a vállalkozásoknak a fizetési, átutalási műveleteknél, illetve komolyan emelkedik a telefonadó is. Augusztus elsején az eddigi 6000 forintos felső korlát eltörlésével 6 ezrelékre nő a készpénzfelvétel pénzügyi tranzakciós illetéke. A fizetési műveleteknél, átutalásoknál pedig 2-ről 3 ezrelékre emelkedik az illeték, a 6000 forintos korlát megtartásával.

A Varga-csomagról részletesen itt olvashat!

Véleményvezér

Ilyen se volt még, nyilvános hirdetésben keresnek számlahamisítót

Ilyen se volt még, nyilvános hirdetésben keresnek számlahamisítót 

A magas adók miatt a csalók kánaánja Magyarország. A világrekorder áfa nagyon vonzó alternatíva a törvénykerülőknek.
Lecsúsztunk a második helyről, de azért még mindig dobogón vagyunk az inflációt tekintve

Lecsúsztunk a második helyről, de azért még mindig dobogón vagyunk az inflációt tekintve 

A világ legfejlettebb országainak inflációs listáján Törökország után megelőzött minket Kolumbia is. Az unióban azért őrizzük az első helyünket.
Hadházy Ákos pert nyert Müller Cecília ellen

Hadházy Ákos pert nyert Müller Cecília ellen 

Nyunyóka feltalálója megalázó vereséget szenvedett. Nem rágalmazás azt mondani róla, hogy visszaélt hivatali hatalmával.
Hol a legjobb gyereket nevelni? Nem fértünk be az első húszba

Hol a legjobb gyereket nevelni? Nem fértünk be az első húszba 

A kormány 12 éve hirdette meg családbarát programját. Sok eredmény nem látszik.
10-12 órát is kell várni egy kórház sürgősségi osztályán

10-12 órát is kell várni egy kórház sürgősségi osztályán 

Elképesztő kórházi fényképet közölt egy Facebook tag. Reméljük csak rémhír, vagy hamisítvány, de nem annak tűnik.
Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában

Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában 

Ausztriában jószerivel nem található olyan vendéglátóhely, ahol ne hallhatnánk magyar szót. A kormányzati sikerjelentések ellenére ismét nő a külföldön dolgozó magyarok száma.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo