Így lehet visszaküldeni a számlákat

Ha gond van a partner teljesítésével, vagy egy számla összegével elégedetlenek vagyunk, nem elég egy mérges levél kíséretében visszapostázni azt. A számla vitatásának ugyanis szigorú szabályai vannak, és ha ezeket nem tartjuk be, ráfizethetünk.

Nem elég visszaküldeni – kép: Pixabay

Már nem elegendő – a korábban bevett gyakorlat szerint – a vitatott számlát megjegyzés nélkül visszaküldeni a számla kiállítójának, a vitatás tartalmát illetően ugyanis szigorú előírásokat fogalmaz meg a törvény, amelyeket – a vitatás formájára és határidejére vonatkozó szabályokkal kiegészítve –  az alábbiakban a DLA Piper blogja, az Advocatus foglalt össze.

A vitatás tartalma

A vitatásnak érdeminek kell lennie, vagyis indoklást kell tartalmaznia, megjelölve a vitatás okát és hátterét.

A számlákat és a kibocsátó hátterét minden esetben ellenőrizni kell!

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a cég olyan számlát kap, amellyel bármely okból nem ért egyet, azt úgy kell vitatnia, hogy a vitatás vonatkozzon a fizetési kötelezettség

(i)    jogcímére vagy fennállására (pl. a számla alapját képező szerződéses jogviszony nem jött létre a felek között, illetve a szolgáltatást a számlát küldő fél nem vagy hibásan teljesítette);

(ii)    esedékességére (pl. a számla még nem esedékes, illetve a felek részletfizetésben vagy halasztott fizetésben állapodtak meg); vagy

(iii)    mértékére, összegére (pl. az adós beszámítással élt).

A fenti tartalmi követelmények vagylagosan értendőek, tehát elegendő közülük egyet megjelölni a vitatásban, de természetesen a több indokra alapozott vitatásnak sincs akadálya.

Tényleg kell az a papírfecni!
Sokszor kérdezik leendő és már gyakorló vállalkozók is, hogy pontosan miért is van szükség arra a fecnire vagy bankszámlakivonatra, amit a könyvelő kér, és abból a könyvelőjük milyen bevallásokat készít el?
A vitatás formája

A követelés vitatásának írásban kell történnie. A bizonyítás megkönnyítése érdekében javasolt a tértivevényes vagy ajánlott levélben történő megküldés, amivel szükség esetén igazolható, hogy a cég kellő időben a másik fél tudomására hozta érdemi kifogásait.

Az e-számlákkal is nyugodtan lehetnek finnyásak a cégek!

A vitatás időpontja

Az érdemi vitatásnak a hitelezői felszólítás kézhezvételéig van helye. A hitelező a felszólításával köteles megvárni, hogy a számla esedékessé válásától számított 20 nap elteljen, azt követően szólíthatja fel az adóst a teljesítésre, figyelmeztetve őt a felszámolási eljárás megindításának lehetőségére. A hitelező felszámolási eljárást csak a felszólítás megtörténtét követően, annak igazolása mellett kérelmezhet, feltéve, hogy az adós érdemi vitatása határidőben nem érkezett meg hozzá.

A felszámolási eljárás megindításának elkerülése érdekében javasoljuk, hogy a cég a számla kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb az esedékessé válástól számított 20 napon belül feltétlenül postázza a vitatást a hitelezőnek úgy, hogy az legkésőbb az esedékességtől számított 20. napon meg is érkezzen a számla kiállítójához.

A fenti szabályok jelentőségét az adja, hogy a számla megfelelő formában és tartalommal történő vitatása hiányában a számlát kiállító fél felszámolási eljárást kezdeményezhet a cég ellen. A jogszabályi követelményeknek megfelelő vitatás hiányában a bíróság vélelmezi a fizetésképtelenséget, ezért ilyen esetben a cég a felszámolást csak úgy kerülheti el, ha a követelést kiegyenlíti, még akkor is, ha azzal egyébként bármely okból nem ért egyet. Ezt követően peres eljárásban lesz kénytelen visszakövetelni az általa jogalap nélkülinek tartott kifizetést a hitelezőtől, vagy érvényesíteni vele szemben egyébként beszámítható ellenkövetelését.

Négy tipp kezdőknek a könyvelés útvesztőihez
Hacsak nem végzett számvitelt, a könyvelés szó hallatán valószínűleg lúdbőrözni kezd a háta. A kezdő vállalkozók számára pedig még inkább ijesztő lehet a könyvelés világa. Adunk néhány tippet az ismerkedéshez a számlákkal és pénzügyi műveletekkel.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo