Így lehet támogatását kérni home office-ban

A home office elterjedése sok egyéb mellett kihat a munkáltató által, a munkába járással kapcsolatban megtéríthető költségekre is. A Niveus Consulting Group azt járja körül, hogy a távmunkában dolgozó munkavállalóknak lehet-e, kell-e adni költségtérítést a munkába járáshoz kapcsolódóan, illetve ennek milyen adóterhe van.

  Kizárólag otthonról dolgozó Részben otthonról, részben az irodában dolgozó
Napi munkába járás közigazgatási határon kívül közösségi közlekedéssel Nem adható költségtérítés, hiszen nem az iroda a munkavégzés helye. Ugyanakkor, ha valamiért be kell menni az irodába, akkor a kiküldetésre vonatkozó szabályok alapján adható költségtérítés, hiszen ilyenkor a munkavégzés helye a munkavállaló otthona. Adható költségtérítés! -  menetjegy megtérítése esetén értelemszerűen csak azokra a napokra adható költségtérítés, amikor az irodába be kellett menni; - bérletre adott költségtérítés az adóhatóság megerősítése alapján teljes hónapra adható, a rendelet semmilyen arányosítási kötelezettséget nem ír elő.
Napi munkába járás saját gépjárművel közigazgatási határon kívülről vagy közösségi közlekedéssel nem megközelíthető munkahelyre Nem adható költségtérítés, hiszen nem az iroda a munkavégzés helye. Ugyanakkor, ha valamiért be kell menni az irodába, akkor a kiküldetésre vonatkozó szabályok alapján adható költségtérítés, hiszen ilyenkor a munkavégzés helye a munkavállaló otthona. Az általános szabályok alapján az irodai munkában töltött napokra adható költségtérítés.
Hazautazás Ha a home office a munkavállaló lakóhelye, akkor a hazautazás nem értelmezhető. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartjuk, hogy a ’home office’ nem a munkavállaló lakóhelye, hanem például egy bérelt lakás. Ilyenkor az általános szabályok szerint lehet és kell költségtérítést adni. Itt is elmondható, hogy nincsen arányosítási kötelezettség a rendelet alapján.

   

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo